Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
318.74
bux:
143432.85
2026. július 22. szerda Magdolna

Gryllus Dorkával lép fel a Kaláka a karácsonyi koncerten

Az adventi időszakban idén is számos ünnepi koncertet ad országszerte és a határon túl is a Kaláka együttes. A programsorozatot december 25-én a hagyományos karácsonyi koncert zárja a Marczibányi Téri Művelődési Központban - mondta az InfoRádiónak Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője.

A "Szabad-e bejönni ide, Betlehembe?" című lemez 1987-ben jelent meg, viszont azóta természetesen voltak új dalaink, és kijött egy karácsonyi lemezünk, aminek a dalai szintén belépültek. Egy kicsit mindig változik, de minden évben egyre nagyobb öröm játszani, ahogy a karácsony felé haladunk - közölte Gryllus Dániel.

Most a dél-erdélyi szórványmagyarsághoz látogatunk el: megyünk Aradra, Temesvárra, Szebenbe, Brassóba, utána pedig itthon is lesznek karácsonyi koncertek - ismertette.

Az egyik kiemelkedő esemény a MOM Parkban hagyományosan aranyvasárnap délelőtt lesz, az Óbudai Adventen pedig aranyvasárnap este gyertyagyújtáskor játszunk a főtéren. Ezek nagyon meleg hangulatú délelőttök, estek, és teljesen generációfüggetlenek, ahogy maga az ünnep is az - mesélte a Kaláka együttes vezetője.

Bármilyen furcsa, pedig az ember, aki verseket énekel, mindig úgy gondolja, hogy valamilyen korosztályt kellene megcéloznia. De itt nem erről van szó. Mindenki megtalálja a maga ünnepét, vagy éppen az ünnepre készülődését ebben a műsorban.

Minden hónap utolsó szombatján a Marczibányi Téri Művelődési Központban szoktunk játszani. A december minden évben kivétel, mert ilyenkor mindig december 25-én játszunk - ez már egy negyven éves tradíció. Minden évben van egy karácsonyi vendég is, idén Gryllus Dorka lesz, aki születése óta elég sok Kaláka-számot hallott, és közösen énekel velünk - közölte a zenész. Remélem, hogy ez így családias lesz - tette hozzá.

Ott lesz a betlehemes koncert is, ahol mindig játszunk a karácsonyi dalokból és az újabb dalainkból is. Ilyenkor általában a zenekar tagjai megajándékozzák egymást különböző zenés meglepetésekkel is. Ez valódi meglepetés - ajándék ez egymásnak, a közönségnek. Van, hogy valaki ír egy új dalt, kiosztják a kottát és lejátsszuk együtt, van, hogy a közönséggel énekelünk együtt, van, hogy valaki felolvas valamit, vagy hívunk egy vendéget. De ez mindig meglepetés - mondta Gryllus Dániel.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×