Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Ritchie Blackmore angol rockzenész 70 éves

Április 14-én lesz hetvenéves Ritchie Blackmore angol gitáros, akinek neve a Deep Purple és a Rainbow zenekar révén vált ismertté, az utóbbi időben pedig reneszánsz hangulatú zenét játszik Blackmore's Night elnevezésű együttesével. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:

A délnyugat-angliai Weston-Super-Mare-ban született fiú tizenegy évesen kérte a szüleitől első gitárját. Apja mindössze egyetlen feltételt szabott: vagy megtanul a hangszeren rendesen játszani, vagy a fején töri ketté. Ritchie az apai ösztökélésre klasszikus gitárleckéket vett, ez alapozta meg technikai tudását. Az iskolát tizenöt évesen hagyta ott, mert magával ragadta a rockzene. A hatvanas évek elején a korszak több rövid életű formációjában felbukkant, stúdiózenészként dolgozott, mígnem 1968-ban beszállt a Roundabout együttesbe, amely később Deep Purple néven vált ismertté. Az együttes nevét az 1930-as évek egyik slágere után kapta, amely Blackmore nagyanyjának kedvence volt.

Az együttesben akkor rajta kívül a Hammond orgonát mesterien kezelő Jon Lord, a basszusgitáros Nick Simper, a dobos Ian Paice és Rod Evans énekes zenélt, első albumukról a kislemezként is megjelent Hush Amerikában a lista negyedik helyéig jutott. Az együttes, amelyben már Ian Gillan énekelt és Roger Glover volt a basszusgitáros, 1970-ben nagy feltűnést keltő lemezt készített a londoni Royal Filharmonikus Zenekarral. A kritika dicsérte őket, de a közönség nemigen vásárolta a korongot, ezért Blackmore nyomására a gitárcentrikus hard rock felé fordultak.

Sorra követték egymást a jobbnál jobb (milliós példányszámban fogyó) albumok, az In Rock, a Fireball, a Machine Head és a Japánban készült dupla élő lemez. A virtuóz stílusával iskolát teremtő Blackmore gitárszólói legendássá váltak, a Deep Purple védjegyévé lett Smoke on the Water című dal riffje minden gitáros álma. (A dalt valós események ihlették, ugyanis a Deep Purple éppen a svájci Montreux egyik stúdiójában dolgozott, amikor porrá égett a helyi kaszinó.)

Az önfejű és összeférhetetlen, önbizalomhiányban soha nem szenvedő gitáros egyre gyakrabban keveredett szakmai és személyes vitába Gillannal, még a színpadon is összeverekedtek, amit a közönség a show részének tartott. Blackmore 1974-ben, miután nyíltan kifejezte nemtetszését a Stormbringer című albumon felhasznált funk és soul elemekkel kapcsolatban, otthagyta az együttest. Új formációt a karizmatikus énekes, Ronnie James Dio társaságában alapított, s a Rainbow a korszak egyik legsikeresebb hard rock formációja lett. A bandában azonban szinte folyamatosak voltak a tagcserék, maga Dio 1979-ben távozott, amikor a nehéz természetű Blackmore azt javasolta neki, kedvelt fantasy-témái helyett a populárisabb rockzenét művelje.

A Deep Purple 1984-ben újra összeállt, felvettek két stúdió- és egy élő albumot, de a személyes ellentétek ismét szétfeszítették az együttest. Blackmore és Gillan ellenségeskedése szinte azonnal kiújult, s az énekes 1989-ben kilépett. Glover, Lord és Paice 1992-ben visszaédesgették, így 1993-ban, a Deep Purple huszonötödik évfordulóját ünneplő koncerteken ismét a nagy felállás lépett fel és készítette el a The Battle Rages On című lemezt. Az album turnéja feszült légkörben kezdődött, s az év novemberében egy helsinki koncert során Blackmore egyszerűen kisétált a színpadról és a Deep Purple történetéből. Az együttes még a legjobb összetételében jutott el Budapestre a nyolcvanas évek végén és 1990-ben, de 1996-ban és 1998-ban már Blackmore nélkül léptek fel.

Blackmore 1994-ben ismét feltámasztotta a Rainbow-t, amely három évig létezett, de csak egy albumot adott ki. Életében 1997-ben következett be újabb fordulat, amikor menyasszonyával, Candice Night énekesnővel "reneszánsz folkzenét" játszó együttest alapított Blackmore's Night néven. Shadow of the Moon című bemutatkozó lemezük óriási sikert aratott Európában, Japánban aranylemez lett. Zenéjük az akusztikus gitármelódiákkal, Night éteri hangjával, mandolinok, billentyűs hangszerek, hegedűk, katonai dobok kíséretével Blackmore szerint olyan, mintha Mike Oldfield találkozott volna Enyával. A formáció kilenc stúdióalbumot adott ki, a legutolsót 2013-ban Dancer and the Moon címmel, ezen található egy gyönyörű dal, amelyben Blackmore a Deep Purple akkor elhunyt billentyűsétől, Jon Lordtól búcsúzik.

Néhány válással és szerelmi ügyek sokaságával a háta mögött Blackmore végül 2008-ban megállapodott, feleségül vette Candice-t, akitől két gyermeke született. 1964-ben kötött első házasságából származó fia gitárkészítő és rockgitáros, aki a Rainbow egyik felállásával koncertezget, 2010-ben Magyarországon is jártak.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×