Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
324.64
bux:
144753.02
2026. október 14. szerda Helén

A Játékkészítő - Zenés akciómese december végén a Tüskecsarnokban

December 27. és 30. között négy napon át összesen 12 alkalommal látható A Játékkészítő című új magyar pop-musical a budapesti Tüskecsarnokban.

Az interaktív színházi előadás története szerint a klasszikus mesehősök - köztük Hüvelyk Matyi, Piroska, Jancsi és Juliska - felkeresik a Játékkészítőt, hogy segítsen nekik visszaszerezni elvesztett népszerűségüket, hiszen a mai gyerekek már nem is ismerik őket.

A darab címszerepét Alföldi Róbert alakítja, de feltűnik a színen mások mellett Oroszlán Szonja, Szabó Győző, Pokorny Lia, Bereczki Zoltán, Koltai Róbert, Király Viktor, Radics Gigi, Nagy Feró és Gundel Takács Gábor is. A darab írója - Illés Gabriella producer alapötlete nyomán - Divinyi Réka, rendezője Magács László, művészeti vezetője Szabolcs János, jelmeztervezője Müller Kata, Rettentő Borodin világát pedig Lakatos Márk jegyzi - közölték a szervezők az MTI-vel.

A teljes, mintegy 300 fős stáb tagjai hazai szakemberek, kivéve a darab koreográfusát, a nemzetközi produkciókból, így például a Mamma Mia! című film egyik alkotójaként ismert Nichola Treherne.

Az előadás Hien A mese rólad szól című dalával indul, a darab 12 betétdalát A Játékkészítő vezető zeneszerzője, Rakonczai Viktor, szövegíróként Orbán Tamás jegyzi, mellettük zeneszerzőként feltűnik még Rácz Gergő és Dobrády Ákos, de Király Linda, Király Viktor és Bereczki Zoltán is szerepel a szerzők között. Az előadást élő zenekar kíséri, Rakonczai Viktor zongorajátéka mellett egy négy tagú popzenekar játszik, amelyet a Magyar Virtuózok Kamarazenekar 8 tagja egészít ki.

A mozgalmas, táncosok és artisták fellépésével bemutatandó előadásban közreműködnek a Közép-Európa Táncszínház tagjai és a MACIVA fiatal artistái is.

A monumentális előadás mintegy 600 négyzetméternyi színpadát 5 nap alatt 100 ember építette fel és a rajta lévő eszközök Belgiumtól Izraelen keresztül a világ számos pontjáról érkeztek.

A színpad érdekessége, hogy minden díszlet függesztve van, állványok, traverzek nem rontják a színpadképet. A színpadba két süllyesztőt is beépítettek és lesz két gumiasztal, egy trapéz és egy kínai rúd is.

Látványos elemek sora tűnik fel az előadásban, például fél perc alatt nő ki a színpadból 8 darab 7 méteres paszuly, egy 4,5 méteres gondola "úszik" be a színpadra a nézőtéren át és feltűnik egy 16 méteres sárkány is, amellyel a főhősök küzdenek majd meg. Az előadás során 110 jelmez vonul fel, amelyekhez összesen 2500 méternyi anyagot használtak fel.

Az előadást létrehozó TulipánTündér Produkció célja egy olyan 21. századi "műmese" életre hívása, amelyben a magyar és nemzetközi mesetörténet figurái, elemei és motívumai úgy jelennek meg, ahogyan azokat még senki nem láthatta.

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
AI ide vagy oda, a magyar kkv-k versenyképessége a saját gyenge pontjaikon múlhat

AI ide vagy oda, a magyar kkv-k versenyképessége a saját gyenge pontjaikon múlhat

A hazai kkv-knál egyszerre változik meg az ügyfélszerzés, a munkaszervezés és a működési kockázatok kezelése. Ahogy a Portfolio kecskeméti, Merre tovább hazai kkv-k? Versenyképesség 2026-ban című konferenciáján is elhangzott, a vevők már nemcsak keresnek, hanem kérdeznek is, és egyre gyakrabban algoritmusok vagy AI-rendszerek irányítják őket a következő döntés felé. Közben a munkaerőhiány, az energiaárak, az árfolyammozgások és a beszállítói függőségek sok cégnél már nem egyszerűen költséget jelentenek, hanem a növekedés korlátját. A következő időszakban azok a vállalkozások kerülhetnek előnybe, amelyek átlátják saját működésük gyenge pontjait, rendbe teszik az adataikat és folyamataikat, illetve tudatosan építik fel, hogyan találja meg őket a vevő, és hogyan válnak értelmezhető, megbízható szereplővé az AI-rendszerek számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×