Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.47
bux:
143749.15
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A lengyel elnök felesége is meglátogatta a magyar standot Krakkóban

A várakozások szerint látogatói rekordot dönt a vasárnap záruló krakkói nemzetközi könyvvásár, amelynek Magyarország volt a díszvendége. A magyar standot a hétvégén Anna Komorowska, a lengyel elnök felesége is meglátogatta.

Az október 23. és 26. között megrendezett könyves mustrának a szervezők becslése szerint 15 százalékkal több látogatója volt idén, mint tavaly, amikor mintegy negyvenezren voltak kíváncsiak a vásárra. A rendezvényre kilátogatott a lengyel first lady is, akit a magyar standon Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul üdvözölt. Anna Komorowska Móser Zoltán Félbehagyott vallomás című albumát kapta ajándékba, amelyet a könyvvásáron szombaton mutattak be.

A magyar díszvendégség jegyében a hétvégén is rendkívül gazdag magyar programkínálat várta a látogatókat: számos könyvbemutatót tartottak, a közönség a magyar filmművészetből, gasztronómiából és borkultúrából is ízelítőt kapott, a vásárra nagy számban kilátogató családokat pedig a Hungarian FolkEmbassy gyermektáncháza vonzotta.

Szombaton a második világháborús lengyel menekültek befogadásának 75. évfordulójára emlékeztek Grzegorz Lubczyk Élet a penge élén című dokumentumfilmjének bemutatójával. A magyar és a lengyel elnök tiszteletbeli védnöksége alatt készült alkotás idősebb Antall Józsefről és Henryk Slawikról szól, akik 1939 és 44 között együtt igyekeztek segítséget nyújtani a Magyarországon menedéket talált lengyel állampolgároknak, köztük sok zsidó származású menekültnek. "Bár egyre többet tudunk a két hős tevékenységéről, és a két ország parlamentje tiszteletükre októberben közös határozatot is elfogadott, történelmi szerepükhöz mérve még mindig nem eléggé vannak jelen - főleg a lengyel - köztudatban" - mondta az MTI-nek Engelmayer Ákos, Magyarország volt varsói nagykövete a film kapcsán.

Szombaton Az ember tragédiájának új lengyel fordítását is bemutatták a könyvvásáron. A Madách Imre halálának 150. évfordulója alkalmából megjelent kötetről Bohdan Zadura fordítóval költőbarátja, Kovács István történész, Magyarország volt krakkói főkonzulja beszélgetett. Mint Bohdan Zadura az MTI-nek elmondta, egyre "korszerűbbnek" látja Madách művét, mindenekelőtt annak XII. színét, a Falansztert egyetemessége és aktualitása miatt. Hozzátette: ebben megítélése szerint Jankovics Marcell filmfeldolgozásának is szerepe van.

Vasárnap az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából Molnár Ferenc Egy haditudósító naplója című kötetének egyedi kiadását mutatta be Kovács István és a könyvet fordító Engelmayer Ákos, akik Molnár híradásainak legérdekesebb lengyel vonatkozásait idézték fel.

A könyvvásáron, a szerzők jelenlétében mutatkozott be lengyel fordításban Tóth Krisztina Pixel című elbeszéléskötete, Horváth Viktor Török tükör, valamint Grendel Lajos Vezéráldozat című novellaválogatása is.

A magyar díszvendégség Magyarország Varsói Nagykövetsége, a Krakkói Magyar Főkonzulátus és a varsói Magyar Kulturális Intézet szervezésében, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Publishing Hungary Program és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×