1924. szeptember 30-án New Orleansban született Truman Streckfus Persons néven, anyja az egykori helyi szépségkirálynő, apja egy gőzhajózási vállalat tisztviselője volt. Szülei házassága hamar felbomlott, s a kisfiú egy ideig anyja rokonainál élt Monroeville-ben. 1933-ban anyjához költözött, a Capote nevet anyja második férje után vette fel.

Tanulmányait New Yorkban és a connecticuti Greenwich-ben végezte, de már ifjú korában is csak az írás érdekelte. Kamaszkorától kezdve naplót vezetett, amelyben feljegyezte leghétköznapibb megfigyeléseit, minden figyelmét az írástechnika csiszolgatásának szentelve. Tizenhét évesen hátat fordított az iskolának, és a New Yorker című lap munkatársa lett. Novellái sorra jelentek meg különböző sajtótermékekben, mígnem a Mademoiselle című folyóiratban 1945-ben leközölt Miriam című írása meghozta számára az első sikert, az O. Henry-díjat.

Első regénye, a Más hangok, más szobák 1948-ban látott napvilágot. A mű viharos fogadtatásban részesült, amelyben az is komoly szerepet játszott, hogy meglehetős nyíltsággal szólt a homoszexualitásról. (Egyébként maga Capote sem titkolta, hogy a saját neméhez vonzódik.) Hamarosan a társasági élet egyik kedvence lett a külsejében is extravagáns író, akinek csípős, ám nagyon is találó megjegyzései gyakran színesítették az olykor felszínes és unalmas partikat.

1948-ban ismerkedett meg Jack Dunphy drámaíróval, aki - noha nős volt - élete egyik nagy szerelme lett, kapcsolatuk 35 éven át tartott. Együtt utaztak el Európába is, ahol Capote őrült tempóban dolgozott: novellákat írt, interjúkat készített, s ekkor kezdett színházaknak és a filmnek is alkotni. 1954-ben Virágos ház címmel musicalt írt, melyet a neves rendező, Peter Brook vitt színre. 1955-ben A múzsákat meghallgatják címmel jelent meg moszkvai útirajza, amely kedvező kritikákat kapott. 1958-ban jelent meg a Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany's) című kisregénye, amely világsikerét nem utolsósorban a belőle készült Blake Edwards-filmnek és a főszereplő Audrey Hepburn elragadó játékának köszönhette.

A hatvanas évek elejétől Capote-nak egyre gyakrabban voltak depressziós időszakai, melyeket töméntelen mennyiségű alkohollal és droggal próbált enyhíteni, s több ízben kórházba került. Ebben a helyzetben átmeneti javulást hozott legismertebb könyvének, a Hidegvérrel című tényregénynek a megírása. A mű alapja egy kansasi bűneset volt, amelyben két pitiáner bűnöző lemészárolt egy négytagú családot. Capote hat éven át dolgozott a regényen, több ezer oldal nyomozati anyagot olvasott el, s engedélyt kapott arra is, hogy a két tettessel beszélgetéseket folytasson a börtönben. Az 1966-ban megjelent könyv világsiker lett, Capote megteremtette vele a modern tényregény műfaját, s film is készült belőle Richard Brooks rendezésében.

1975-ben az Esquire magazin néhány részletet közölt készülő regényéből, amelyben barátairól, ismerőseiről tett közzé különböző, többnyire minden alapot nélkülöző pletykákat. Emiatt barátai sorra elfordultak tőle, az ismert író, Gore Vidal pedig be is perelte, Robert Moore rendező azonban Capote-ra bízta a Meghívás egy gyilkos vacsorára című fergeteges krimi vígjátékának egyik szerepét, amit az író el is fogadott. Utolsó munkája egy gyűjteményes kötet volt Mozart és a kaméleonok címmel, amely 1981-ben jelent meg. Az ezt követő időszakban egészségi állapota jelentősen romlott, és 1984. augusztus 25-én meghalt. A vizsgálatok szerint májbaj, súlyos visszérgyulladás és kábítószer-mérgezés vezetett halálához. Végrendeletében 100 ezer dolláros irodalomkritikusi díjat alapított, amelyet négyévente ítélnek oda.

Truman Capote életét és a Hidegvérrel születésének körülményeit két film is feldolgozta. A Capote címűben (2005) az azóta tragikus hirtelenséggel elhunyt Philipp Seymour Hoffman játszotta az írót, s játékát Oscar-díjjal jutalmazták. A hírhedt (2006) című filmben Toby Jones játszotta Capote-ot.

2004-ben előkerült az író egy addig publikálatlan művének kézirata, amelyet magyarul Nyári átkelés címmel adtak ki. A 2007-ben megjelent Ebéd Trumannal című interjúkötet, Lawrence Grobel amerikai újságíró munkája az íróval 1982 és 1984 között lezajlott beszélgetéseket tartalmazza.