Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.72
bux:
143189.13
2026. október 12. hétfő Miksa

Elhunyt a Pokoli torony szerzője

Elhunyt Frank M. Robinson amerikai sci-fi író, a Pokoli torony című nagy sikerű katasztrófafilm alapjául szolgáló regény társszerzője.

A Locus magazin online kiadása szerint Robinson 87 éves korában halt meg hétfőn San Franciscóban.

Robinson harcolt a második világháborúban, ezt követően kezdett írni. Mivel nem talált elég olvasóra, ismét katonának állt és részt vett a koreai háborúban. Ezután különböző újságoknak dolgozott, többek között a Playboynak.

1956-ban írt első, Az erő című - magyarul a Galaktika folyóiratban folytatásokban megjelent - regénye nagy sikert aratott és meg is filmesítették. Több könyvet írt kollégájával, Thomas N. Scortiával közösen, többek között a The Glass Inferno című regényt, amelyből 1974-ben elkészült a Pokoli torony Steve McQueen és Paul Newman főszereplésével.

Robinson homoszexuális volt és síkraszállt a melegek jogaiért. Õ volt Harvey Milk, a homoszexualitását elsőként nyíltan vállaló amerikai politikus beszédírója. A Sean Penn főszereplésével forgatott, Milk című 2008-as produkcióban Robinson is kapott egy kisebb szerepet.

Címlapról ajánljuk
„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a GDP 7,3 százalékára ugorhat, és 2028-ban is 5,8 százalékon maradhat. Az államadósság így 2028-ra a GDP 78,1 százalékára emelkedhet, miközben a gazdasági növekedés továbbra is visszafogott. Kedvező fejleményként értékeli a Fitch a gyors dezinflációt és az erősödő forintot. Ha azonban nem indul meg hiteles költségvetési kiigazítás, és az adósság tovább nő, az ország leminősítése is fenyegethet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×