Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Négyszeresére nő a Budapesti Tavaszi Fesztivál támogatása

A korábbi összeg négyszereséből, 1 milliárd 650 millió forintból szervezhetik a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programjait - hangzott el a Művészetek Palotájában rendezett hétfői sajtótájékoztatón.

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta, hogy a főváros és a tárca megállapodása alapján négyszer annyi pénzt fordíthatnak a szervezők 2014-ben a BTF-re, mint 2013-ban, amikor 460 millió forint volt a programokra szánt összeg.

A jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivált március 21. és április 6. között tartják.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×