Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Budapesten lép fel a Britain's Got Talent sztárja

Népszerű opera- és operett-áriákból, valamint más ismert slágerekből állította össze első magyarországi koncertjének programját Paul Potts angol énekes, aki szerda este nyolc órától lép fel a Papp László Sportarénában.

tehetségkutató műsor keretében ismerkedhetett meg a széles közönség, amikor az akkor harminchét éves, nyugat angliai mobiltelefon-árus kristálytisztán énekelte el Puccini Turandotjának "Nessun Dorma" című áriáját.

A szerény megjelenésű versenyző hatalmas népszerűségre tett szert, és megnyerte a televíziós versenyt, két nappal később pedig már több millió dolláros lemezszerződéssel is megkeresték, albumaiból pedig szintén több millió példányt értékesítettek világszerte. Az elmúlt három évben két albuma is megjelent, ő pedig Ausztráliától kezdve Japánon át az Egyesült Államokig mindenütt zajos sikereket ért el.

Paul Potts opera iránti szeretetéből adódóan folyamatosan képezte magát az elmúlt évtizedben, a többi között Luciano Pavarotti egyik mesterkurzusára is ellátogatott. "Igyekeztem minél többet tanulni az éneklésről, és minél jobban képezni magam, de sosem álmodtam róla, hogy hivatásos énekes legyek. Nem voltam benne biztos, hogy elég jó vagyok hozzá, mert nem végeztem több éves, hagyományos konzervatóriumi tanulmányokat. De most, hogy évek óta hivatásosan énekelek, továbbra is ugyanúgy szeretem csinálni, mint azelőtt. Nem vált munkává a számomra" - vallott erről.

Ma esti koncertjén Paul Potts mindkét eddigi lemezéről énekel dalokat, de ezeken kívül előad több további operabetétet is, mint például Puccini Bohéméletéből Rodolfo áriáját vagy a Toscából a Levéláriát, a koncert végén pedig minden bizonnyal a Turandotból a Nessun Dorma című Kalaf-áriát is meghallgathatja a közönség.

A programban szerepel még a többi között Chopin Tristesse című dala, Franco Zeffirelli: Rómeó és Júlia című filmjének Nino Rota által komponált betétdala vagy Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjéből a Vágyom egy nő után.

Utóbbiról Paul Potts elárulta, hogy egyik kedvenc dalának számít. "Ez egy gyönyörű, nagyon szenvedélyes zeneszám egy csodálatos operettből. A hangfekvésemhez nagyon jól illeszkedik és a közönség világszerte is nagyon szereti."

Paul Potts második alkalommal jár Budapesten, mivel azonban tavaly csupán egy promóciós turné keretében töltött pár napot a fővárosban, most először hallhatja őt élőben a közönség, ma este nyolc órától a Papp László Sportarénában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

A Trump-kormányzat július 4-ével elindította az új, kiemelt kezdeményezésnek szánt Trump Accounts programot, amely a 2025 és 2028 között születő amerikai állampolgároknak biztosít egy befektetési számlán állami támogatásként 1000 dolláros induló összeget. A program célja, hogy már gyermekkortól ösztönözze a megtakarítási hajlandóságot és a pénzügyi tudatosságot, miközben lehetőséget ad a családoknak a félretett összegek további gyarapítására - írja a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×