Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.97
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Nézze meg a világ legnagyobb terepasztalát!

Már kilenc éve készül Hamburgban a világ legnagyobb vasúti terepasztala, amely, ha befejezik, 1800 négyzetméteren terül majd el. Elkalauzol minket az Alpokba, Hamburg városába, az Egyesült Államokba és Skandináviába. Váltakoznak a nappalok és éjjelek, és még a hajók is ki-be futnak a kikötőben.

Kilenc éven át dolgozott a világ legnagyobb terepasztalán egy német testvérpár Hamburgban. A régi kikötőnegyed egyik épületében, nem messze a belvárostól otthonra lelő terepasztal eddig 1150 négyzetmétert foglal el, és eddig majdnem tíz kilométernyi sínen futhatnak a vonatok rajta, de még így sincs készen, hiszen a tervek szerint 1800 négyzetméteres lesz az egész, ha elkészül.

Frederick és Gerrit Braun eddig félmillió órányi munkát ölt álma megvalósításába. A terepasztalt bárki megnézheti, ezért csak az eligazításhoz 160 embert alkalmaznak, és akkor még nem beszéltünk a rendszert szemmel tartó koordinátorokról.

A Miniatur Wunderland hat részre tagolódik, egy, a svájci, majd az osztrák Alpokat mintázó részre, amely emeletes, egy német részre, Hamburg városára kikötővel, az Egyesült Államok sivatagos területeit bemutató részre és egy havas skandináv tájra. A kikötőben jönnek-mennek a hajók.


A terepasztal magában foglal rengeteg kis ötletet: van benne bánya, szellemek által kísértett, elöntött templomrom, tűzvész, földet érő ejtőernyős, szabadtéri rockkoncert, egy ufó, és megépítették a hamburgi stadion kommandósokkal. Pár percenként besötétedik és kigyúlnak a fények, majd újra kivilágosodik.

A terepasztal 2014-re készül el teljesen, akkor az 1800 négyzetméteren 20 kilométernyi sínen futnak majd a szerelvények. Jelenleg hétszáz vonat fut tízezer kocsival; kilencszáz vasúti jelzőlámpa irányítja a forgalmat, 2800 épület készült el, és 160 ezer egyedi, különböző alak került a terepasztalra.

Az egész jelenetegyüttes hétszáz kiló műfűvel készült, és négyezer kiló acélt építettek bele. A napszakokat és az éjszakát 250 ezer lámpával jelenítik meg.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×