Borzasztóan fontos, és szeretem mindegyik munkámat. Abban a fantasztikus és szerencsés helyzetben vagyok, hogy magam választhatom meg azt, kikkel dolgozom, mit játszok el, és mit írok át fuvolára. A könyv is egy ilyen b nagy kaland volt, és mindegyik munka borzalmasan próbára tesz és meg is visel, de nagyon-nagyon közel van a szívemhez. Ha muszáj kiemelni valamit, akkor Al Di Meolával való közös munkámat emelném ki. Olyan színvonalra sikerült általa jutnom, olyan hangversenytermekben, olyan helyeken játszhatom, ahol tényleg csak a legnagyobbak, és borzasztó sokat tudok tanulni.

Az Al Di Meolával készített Õ és Carmen című albuma két hét alatt platinalemez lett, most pedig a folytatáson gondolkodnak?

Igen.

Felül lehet még múlni azt a sikert?

Azt gondolom, hogy igen. Nekem ez a világ, amit ő játszik, tele van kihívásokkal. Olyan ritmikai világ, olyan csúsztatott ritmusok kerülnek elő, amely a klasszikus pályámon nem. Ezt megtanulni nagyon kemény munka. Egyenrangúnak kell lennem vele, mert egy abszolút szólisztikus szerepet szán nekem.

Mi az, ami ekkora tempó mellett még foglalkoztatja?

Nagy bajban vagyok, mert nagyon nyit a világ, és úgy tűnik, hogy tényleg be lehet venni, de közben meg borzasztóan kötődöm haza. Éppen most adtam be egy pályázatot, amely lehetővé teszi, hogy eljussak olyan kisebb városokba, ahol nem tudnák megfizetni a jegyet az előadásra. Olyan formában adok koncerteket művésztársaimmal, hogy arról beszélek, mit jelent a 21. századi előadóművészet. A zenetörténeti csemegékkel még közelebb kerül az emberekhez az a zenei világ és az a fajta gondolkodás, amelyet hiszek és remélek a zenéről.

A sikerben mekkora szerepe volt annak, hogy a komolyzenének egy, talán a közönség által is jobban értelmezhető látványvilággal teletűzdelt változata felé mozdult el?

Biztosan ez is megszólítja az embereket, legalábbis egy szélesebb réteget. Abban hiszek, hogy a művészeknek hatniuk kell. Nagyon sokszor játszottam olyan kortárs darabokat, amelyek kapcsán azt éreztem, hogy ez nem a szívemből jön, és ez így akkor "kamu". Nagyon kevesen csinálják azt, amelyet én: hangszeres zenével konkrét történeteket vagy olyan személyeket személyesítek meg, mint például Carmen, Mária vagy Charlotte. Ez egy izgalmas dolog, de emögött, ami igazán fontos, hogy én nemcsak hangokat és ritmikát játszok, hanem valódi, igazi történeteket és érzéseket.

Nem vált ki ez a pályatársakból némi ellenérzést?

De igen. Azt kell, hogy mondjam, engem ez nem nagyon érdekel. Én csak a saját utamon tudok járni. Azok az emberek, akik nekem szakmailag nagyon fontosak voltak a klasszikus vonalon, azok mindig is értették, közben meg fantasztikusan jó muzsikustársak állnak mellém. Tehát bőven megkapom a kompenzálását ennek a néhány nem értőnek.

Ön 1992 óta a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola Fafúvós Tanszékének vezetője. Mennyire van utánpótlás, akik a pályára is lépnek és akik akár ilyen újításokra is hajlandóak?

Mára talán a fuvola lett az egyik legnépszerűbb hangszer és nagy előszeretettel választják a gyerekek a fuvolát. Természetesen az, hogy valaki nagyon kiemelkedő legyen, az éppen úgy, mint minden másban, nagyon ritka. De ebben is szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig van olyan növendékem, akit tényleg szeretek. Nagyon szeretném, hogy legyenek utódok - én ezen vagyok.