Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
324.6
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Juronics: "Nem terveztem, hogy 40 évesen Kossuth-díjas leszek"

Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetője a magyar táncművészet nemzetközi hírnevének öregbítéséért és előadóművészeti és koreográfusi teljesítményéért Kossuth-díjban részesült. A művész az InfoRádiónak azt mondta: egy ilyen elismerés után nagyobb felelősséggel kell dolgozni tovább.

Mit jelent Önnek ez az elismerés?

Óriási öröm számomra a Kossuth-díj. Külön meglepetés és öröm, hogy ilyen fiatalon kapom meg ezt a magas állami kitüntetést, hiszen egy hónappal ezelőtt voltam 40 éves. A munkámat nagy erővel és lendülettel végeztem, és a továbbiakban is ugyanezt fogom tenni, vagyis ezt nem befolyásolja a díj. Egy kicsit talán a felelőssége nagyobb az embernek, amikor egy ilyen díj birtokosaként kell a továbbiakban alkotnia és léteznie.

Kik befolyásolták leginkább pályája alakulását?

Az én pályám a néptánc mentén haladt egy nagyon rövid ideig a Balettintézetben. Szegeden kezdtem, azóta is itt vagyok, és az első időszakot, táncos karrieremnek az elejét Imre Zoltán munkássága határozta meg, a mellette való táncosi és asszisztensi, valamint később alkotói munka volt az, ami engem indított a pályán, de hát ez egy régi történet. Az elmúlt 16 évben pedig már a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetőjeként tevékenykedem, próbálom a saját utamat építeni és járni, amit ezek szerint, a díj azt igazolja, hogy sikerrel tettem.

Amellett, hogy a Kortárs Balettnek a vezetője, prózai előadásokat is rendez és más műfajban is kipróbálja magát. Milyen korszakokra tudná osztani a pályáját?

Érdekes módon nem érzek ilyen pontokat. Talán a társulatom, a Szegedi Kortárs Balett életében vannak bizonyos periódusok, meg a szegedi balett életében olyan periódusok, amiket így lehet meghatározni. Ezek leginkább strukturális változások voltak a társulat életében, nem annyira művészi. Azt gondolom, a társulat és a saját művészi utam tulajdonképpen elég egységesen előrehaladó ív, ami még remélem, hogy csak a felénél sem tart és még sok-sok esztendő vár ránk és rám. Ebben természetesen nagyon erős szerepet játszott az, hogy én prózai, opera és zenés előadásokat kezdtem el rendezni. Ez nagy részben Bodolai Géza kollégámnak, barátomnak köszönhető, Kecskeméten kezdődtek ezek a szárnypróbálkozások, és azóta tartanak Szegeden is, immáron a Szegedi Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként.

Mik a tervei?

Nem vagyok nagyon tervezős alkat, sőt, visszanézős sem nagyon vagyok. Alapvetően a jelen problémáit igyekszem megfejteni és megoldani. Rövid-, középtávú terveket szövögetek. Természetesen ez kötelességem is művészeti igazgatóként, de nem gondolok bele abba, hogy mi lesz belőlem vajon húsz év múlva, hova fogok eljutni, minthogy azt sem terveztem, hogy 40 évesen Kossuth-díjas leszek.

Melyek a Szegedi Kortárs Balett legújabb vagy most készülő előadásai?

Éppen most fejeztük be, és már játsszuk a Csipkerózsika című darabomnak az előadásait Szegeden, aztán nemsokára a Nemzeti Színházban is bemutatjuk Budapesten. Emellett sok más darabom és produkcióm is megy. Pár hét múlva kezdem rendezni Berlioz: A Faust elkárhozása című operáját.

Hanganyag: Fehér Anna

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×