Végül gyorsan igent mondtam. Korábban túl sokat dolgoztam, így aztán erre az évadra nem vállaltam újabb szerepeket, "csak" a régieket vittem tovább. De aztán jött egy megkeresés, beszálltam egy filmbe, két hetet forgattam Badacsonyban, ami annyira jól sikerült, hogy inkább pihentető volt.

Melyik filmről van szó?

Márai az Eszter hagyatéka alapján készülő filmről, jó színészekkel, jó körülmények között dolgoztunk, s ez nagyon inspiráló volt. És akkor jött az egri színház felkérése. Nagyon szeretem a várost, a színházat, a rendezőt, Csizmadia Tibort és Kaszás Gergőt is, aki a főszerepet játsza, így nem kellett hosszan győzködni arról, hogy vállaljam el Aase szerepét. Kaszás Gergő volt már egyszer a fiam egy darabban, persze a magyar színházi életben már rengeteg fiam, lányom volt.

Hol játszottak együtt?

Szolnokon Anatolij Vasziljev rendezett egy Osztrovszkij darabot, Ártatlan bűnösök címmel, abban játszotta a fiamat. Annyira megszerettem őt, hogy azt gondoltam, még egyszer eljátszom az anyját egy másik előadásban.

Mi az oka annak, hogy különösen jól tudnak együttműködni?

Egyszerűen imádom őt. Tudja, nem minden jó színész jó partner. Ezt nem tudom jobban magyarázni, amikor két ember érti egymást, szinte szavak nélkül is. Gergő nagyon jó partner, és hasonlóképpen gondolkodunk a színházról is. Garas Dezső ilyen partner még nekem.Az első szerepeinek egyike is a Peer Gynt-höz kötődik.

Az első bemutatóm a Peer Gynt-tel volt a Nemzetiben, irgalmatlanul nagyot buktam benne.

Miért?

Engem nagyon nehezen fogadtak el színpadon. Az első filmem, a Fábri Zoltán rendezte Körhinta akkora siker volt, és olyan távol röpített a színpadtól, hogy tíz éven át eltanácsoltak onnan. Aztán Gellért Endre és Major Tamás hívott a Nemzeti Színházba. Mikor rosszabb perceimben úgy éreztem, nem vagyok odavaló, mindig annyi bíztatást kaptam tőlük, hogy túltettem magam a kudarcélményeken.

Miben nyilvánult meg az eltanácsolás? A közönség szerette a színpadon is, nemcsak filmekben.

A kritika tanácsolt el. Volt egy-két kritikus, aki már akkor jót írt rólam, de a többségnek az volt a véleménye, hogy nem vagyok alkalmas a színpadra.

Mi kellett ahhoz, hogy mégis elhiggye, meg tudja csinálni, külső megerősítés?

A magam ereje kevés lett volna ehhez, hiszen akkor olyan közegben éltem, hogy elhittem, tényleg nem vagyok jó. Már az nagy bátorság volt, hogy leszerződtem a Nemzetihez, de aztán megbuktam a Peer Gynt-tel, és akkor be kellett ugranom a Vízkeresztbe, és hát azzal is nagyot buktam. '56 után Major Tamás újította fel a darabot a régi szereposztással, azonban Mészáros Ágika nem játszhatott benne, mert egy évre le volt tiltva, és be kellett ugranom.

Úgy éreztem, hogy semmit sem tudok, ezt mondtam is otthon a férjemnek, Bodrogi Gyulának. A többiek több százszor játszották már a darabot, minden rezdülésük begyakorlott volt, nekem viszont tizennégy nap alatt kellett volna megtanulnom mindent. Nem sikerült. Féltem Majortól is, már azon voltam, hogy kérem, engedjen el vidékre játszani.

Aztán az egyik próbán Major magához hívott, "Törőcsik jöjjön le!" Alig tudtam letámolyogni a színpadról. "Én magával nem tudok mit kezdeni, hát maga semmit sem tud" - így Major Tamás. Mondom neki, hogy tudom Major elvtárs, hogy én semmit sem tudok. Aztán folytatta, "de látom, hogy maga mindent érez, csak semmi eszköze nincs, de mindent pontosan jól érez". És akkor megdicsért, mert azt mondta, hogy különleges ízlésre vall, hogy képtelen vagyok az általa utált általános színészetet művelni. "Maradjon itt nyugodtan, majd leírják, hogy nem jön át a rivaldán, nem is baj, nem kell rögtön átjönnie, majd megtanulja a saját eszközeivel, szépen elmondani, amit akar". Ezt kaptam tőle útravalóul.A társulat is becsülte.

Igen, emlékszem, én akkor már a filmek révén Párizsba, Cannes-ba jártam, a Nemzetiben pedig minden évben kiosztották a legsikeresebb színésznek járó díjat. És a nagy öregek, akik a háború előtt bejárták a világot, akkor meg Bécsig sem jutottak, nem azt mondták, hogy ezt a taknyos kölyköt egyébként is elkényeztetik az utazásokkal, hanem a színpadi bukásaim ellenére, megszavazták nekem a Farkas-Raskó-díjat.

Talán mégsem bukott akkorát!

Az igazság az, hogy nagyot buktam, de ők láttak bennem valamit.

Milyen a kapcsolata a mostani fiatal színészekkel?

Nagyon szeretem a tehetséges fiatalokat. Nagy szerencse, hogy rengeteg emberrel dolgozhattam együtt, akik mást és mást gondoltak a színházról, így sokféle elképzelést sajátíthattam el.

Pályája elején nagyon nagy sikere volt a filmjeivel, nem volt meg annak a veszélye, hogy ebbe belebukik, beleszédül?

Nézze, minden ember úgy gondolja, hogy jól éli meg az életét. Engem talán a sorsom visszaigazolt. Mindent a helyére tudtam tenni. Persze, mondom még egyszer, hogy nagyon jó környezetben nőttem föl, de később is, ha megbuktam vagy valamit rosszul csináltam, akkor az első sokk után felálltam és folytattam, a nagy sikerek, örömök után pedig mindig jött a kételkedés, hogy lehet-e még, tudok-e még előbbre lépni.

De gondolom, most már azt érzi, hogy a helyén van.

Azt sosem érzi az ember. Azért volt nagy szerencsém, mert sok olyan mesterrel találkoztam, akik el tudták hitetni velem, hogy még érdemes kilépnem a színpadra, van mit elmondanom. Remélem, ez még sokáig így lesz.