Szili Katalin volt házelnök, korábbi miniszterelnöki főtanácsadó kiemelte: az autonómia nem célja, hanem eszköze a külhoni magyar nemzeti közösségek megmaradásának. Eléréséhez szerinte az lenne a leghatékonyabb nemzetközi segítség, ha az Európai Unió kötelezővé tenné a tagországok számára az őshonos kisebbségek államalkotó tényezőként történő elismerését.

Felidézte: a kisebbségvédelem ma az Európa Tanács által három évtizede elfogadott keretegyezményen és nyelvi chartán alapul, amelyeket ideje lenne finomítani. Ezeket a jogi kereteket az Európai Unió is kötelezőnek tekinti, de betartásukat nem tudja és nem is szándékszik kikényszeríteni, a Minority SafePack vagy a nemzeti régiók ügyében indított európai polgári kezdeményezést az Európai Bizottság például arra hivatkozva „sepri le az asztalról”, hogy a nemzeti kisebbségek védelme tagállami hatáskörbe tartozik – tette hozzá.

Szili Katalin szerint a nemzetközi keretek javítása mellett

fontos megértetni az adott ország többségi társadalmával, hogy az autonómia nem jelent elszakadást,

ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem Magyarország dolga az autonómia kivívása, ahhoz egységes közösségi akarat szükséges, amelyet Budapest támogathat.

A volt miniszterelnöki főtanácsadó úgy értékelte: az Orbán-kormányoknak az utóbbi 16 évben sikerült a nemzetet újraegyesíteni, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a nemzetpolitika ügye az új kormány által meghirdetett rendszerváltás áldozatául eshet.

„Félek, hogy a fürdővízzel együtt a nemzetet is kiöntik” – mondta Szili Katalin a Tusványoson.

Kovács Elvira, a szerbiai képviselőház alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökségi tagja a kisebbségi közösség egységes fellépésének fontosságát hangoztatta az autonómia többségi elfogadtatásában. Felidézte: hosszú folyamat előzte meg Szerbiában a közösség kulturális autonómiáját érvényesítő Magyar Nemezti Tanács jogi keretének megalkotása a délszláv háborúk idején indult közösségi kezdeményezéstől, első 2002-es kisebbségi kerettörvényen, a 2006-os, a kisebbségeket kollektív jogokkal rendelkező államalkotó tényezőként elismerő alkotmányon át a nemzeti tanácsok 2010-es megválasztásáig.

Megjegyezte: mivel Szerbia még csatlakozásra vár,

az európai uniós nyomás is segítette a nemzeti közösségeket, rákényszerítve például Belgrádot egy kisebbségi akcióterv elfogadására.

Fodor Gábor volt oktatási miniszter is arról beszélt, hogy az uniós csatlakozás folyamata számos kelet-közép-európai országban előrelépést hozott a kisebbségi jogok terén, legalábbis a kommunista diktatúrák időszakához képest. Az Brüsszellel folytatott jogviták sikeres lefolytatásához meg kell érteni, az unió aggodalommal tekint a kisebbségekre, mert elszakadástól fél, másrészt a balti államok és Ukrajna példájából kiindulva attól tart, hogy az oroszok ürügyként használhatják a beavatkozásra a belső etnikai feszültségeket.

Fodor Gábor szerint a Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések érvényesítésében megkerülhetetlen tényező az adott állam viszonyulása a kisebbségekhez, amit nagy mértékben befolyásolhat az, hogy tagja-e a kormánynak a közösségi képviselet.

Sobor Dávid, a Székelyföld területi autonómiáját zászlajára tűző Székely Nemzeti Tanács (SZNT) jogi képviselője a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésről beszélt, amellyel a felezárkóztatási (kohéziós) támogatások igazságosabb elosztását, a nemzeti régiók hátrányos megkülönböztetésének megakadályozását próbálják elérni.

A tusványosi pódiumbeszélgetésen moderátorként részt vevő Csóti György nemzetpolitikai tanácsadó összegzése szerint az autonómiaküzdelem sikere a közösség elszánt akaratán, az adott ország jogrendszerén, illetve külső nyomást érvényesíteni képes nemzetközi kereteken múlik.