Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.81
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Boris Pistorius német védelmi miniszter nyilatkozik az európai uniós tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozása előtt Brüsszelben 2024. november 19-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Akár kényszerrel is, de erősödik a német katonai jelenlét Litvániában

A Bundeswehr (német hadsereg) szükség esetén kötelezni fogja a katonákat, hogy részt vegyenek a Litvániába telepítendő dandárban – mondta Boris Pistorius német védelmi miniszter.

Boris Pistorius az ARD közszolgálati televízió Bericht aus Berlin című műsorában úgy fogalmazott, ugyan továbbra is abból indulnak ki, hogy a túlnyomó többség önként fog jelentkezni a balti országban teljesítendő szolgálatra, de valószínűleg lesz egy „bizonyos százalék”, amelyet kötelezni kell.

„Ez a bevetési készültség kérdése helyben” – mondta Pistorius, hozzátéve: „számomra az a döntő, hogy a dandár a végén megvalósuljon és teljesítse feladatát”.

A védelmi miniszter szerint különösen olyan szakterületeken keletkezhet személyzethiány, mint a műszaki, logisztikai feladatok, vagy a nukleáris, biológiai és vegyvédelmi alakulatok. Ezeknél a jelentkezők köre is jóval kisebb, mint a harcoló alakulatoknál, s amennyiben az önkéntesek száma nem lenne elegendő, úgy első körben személyzeti megbeszéléseket folytatnak le. „És szükség esetén akkor kötelezettséget állapítanak meg” – mondta Pistorius.

Németország egy dandár létrehozásán dolgozik, amelyet tartósan telepítenének Litvánia területére. A mintegy 5000 fős alakulat a NATO keleti szárnya erősítésének egyik kiemelt projektje, amely külső fenyegetés esetén elrettentésül és a katonai szövetség védelme erősítéseként szolgál majd. A dandárt 2027-ig töltenék fel, az állomány harmada már a balti ország területén van.

Pistorius hétfőn utazik Litvániába, ahol megfigyelőként részt vesz a jelenleg ott állomásozó német 45. páncélosdandár hadgyakorlatán.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×