Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.65
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Lakóház lángol Hongkong Tai Po kerületében 2025. november 27-én, miután elõzõ este lángra kapott a lakótömb bambuszállványzata. A tûzvész halálos áldozatainak száma 36-ra emelkedett, 279 embert eltûntként tartanak nyilván, 29 sérültet kórházba szállítottak, heten közülük válságos állapotban vannak.
Nyitókép: MTI/EPA/Leung Man Hei

Tűzvész: nagyon sok az áldozat és az eltűnt személy, drámai a helyzet Hongkongban

Eddig 55 ember vesztette életét és 280 lakót továbbra sem sikerült elérni egy szerdán keletkezett, nagy kiterjedésű tűz után az észak-hongkongi Taj Po negyed lakótömbjeiben - közölték a helyi hatóságok.

A tűzoltóság szerint a tűz egy nyolc, 32 emeletes lakótömbből álló, mintegy kétezer lakást és több mint 4600 embert befogadó lakókomplexum egyik felújítás alatt álló részén üthetett ki, ezután a lángok hét másik lakóépületre terjedtek át.

Az első vizsgálatok szerint a tűz amiatt terjedt el rendkívül gyorsan, mert a szorosan egymás mellé épített lakóházakat renoválás céljából könnyen éghető bambuszból készült állványokkal vették körül.

A halálos áldozatok között egy tűzoltó és két külföldi, indonéz állampolgár is van.

Jelenleg mintegy 280 embert még mindig keresnek, akik többsége vélhetően a lakóépületek felső szintjein rekedt - közölték a helyi hatóságok.

A kórházakba délutánig 76 sérültet szállítottak, közülük tizenöten súlyos állapotban vannak.

Vong Ka-ving, a helyi tűzoltóság helyettes igazgatója elmondta, hogy a mentési művelet kihívást jelent a rendkívül magas hőmérséklet miatt a helyszínen, valamint az épületek bonyolult belső elrendezése miatt, ahol a bambuszállványzat már összeomlott.

"Tűzoltóink szintről szintre végzik a mentést az épületek belsejében. Mivel a lakóegységek meglehetősen kicsik, egyszerre csak korlátozott számú személyzetet tudunk bevetni. Nem adjuk fel" - mondta Vong, hozzátéve, hogy fennáll az állványzat összeomlásának veszélye, emiatt nagyon óvatosnak kell haladniuk a szinteken.

Jelentések szerint a rendőrség csütörtökön három, a felújítást végző építőipari céghez tartozó férfit vett őrizetbe gondatlan emberölés gyanújával.

A hatóságok közlése szerint a vállalat "súlyos gondatlansága" és a felhasznált, vélhetően nem megfelelő minőségű anyagok hozzájárulhattak a tűz gyors terjedéséhez. A vizsgálatok során olyan műanyag védőhálót és habanyagokat is találtak, amelyek nem feleltek meg a tűzvédelmi előírásoknak - mondták.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×