Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Szignagi, 2025. november 12.Az előző nap lezuhant török katonai teherszállító repülőgép roncsai a grúz-azeri határ közelében lévő Szignagi városban 2025. november 12-én. Az Azerbajdzsánból Törökország felé tartó C-130-as gépen utazó mind a 20 katona életét vesztette.
Nyitókép: MTI/AP/Zurab Cercvadze

Megtalálták a Grúziában lezuhant török gép fekete dobozát és az utasok többségét

A török katonai gép úgy tűnt el a radarról, hogy vészjelzést adott volna le. Az ügy felderítésére létrejött egy nemzetközi nyomozócsoport.

Grúziában a hatóságok szerdán megtalálták az előző nap lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona közül 19-nek a holttestét, valamint a C-130-as repülőgép feketedobozát.

Gela Geladze grúz belügyminiszter újságíróknak elmondta, hogy a gépen 20 ember tartózkodott, beleértve a legénység tagjait is. Hozzátette: folyamatos kapcsolatban állnak és együttműködnek a török belügyminiszterrel. Létrehoztak egy nemzetközi nyomozócsoportot, amelyben török kollégák is részt vesznek. Ők egész éjjel a helyszínen voltak és részt vettek a nyomozati tevékenységekben.

A miniszter pontosította, hogy a repülőgép helyi idő szerint mintegy 14 órakor indult el Azerbajdzsánból, átlépte a grúz határt és öt kilométerrel távolabb lezuhant. A grúziai fél információi szerint

a repülőgép néhány perccel azután tűnt el a radarokról, hogy belépett az ország légterébe, anélkül, hogy vészjelzést adott volna.

A katonai szállító repülőgép Szignagi településen zuhant le. Az eset kapcsán a belügyminisztérium büntetőeljárást indított a légi közlekedés biztonsági vagy üzemeltetési szabályainak halált okozó megsértése miatt.

A mentők időközben megtalálták a gép feketedobozát – jelentette az NTV televíziós csatorna. A feketedobozt Törökországba küldik kiértékelésre, ami segíteni fog a baleset kivizsgálásában – közölte a televíziós társaság tudósítója a kutatási munkálatok helyszínéről. Az NTV adatai szerint a helyszínen mintegy 40 török szakértő dolgozik, és katonák is vannak ott.

A repülőgép Törökországba tartott, a Kayseri városában található légibázisra.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×