Infostart.hu
eur:
360.38
usd:
309.49
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Nyitókép: Unsplash

Fegyvert rántott és lövöldözni kezdett egy férfi a parlament épületénél Belgrádban

Elfogott a szerbiai rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint a belgrádi parlament épülete előtt lőtt rá egy másik férfira szerdán.

A belgrádi mentőszolgálat megerősítette, hogy egy sebesült embert kórházba szállítottak.

A lövöldözés előtt a parlament épülete előtt hónapok óta álló sátortábor egy része kigyulladt, a tűzoltók azonban rövid idő alatt eloltották a tüzet. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint nem sokkal délelőtt 10 óra után érkezett a riasztás, hogy a táborban felrobbant egy gázpalack. A Blic című belgrádi napilap értesülései szerint egy 70 éves férfi előbb golyókat dobált a tűzbe, majd tüzet nyitott, és eltalált egy járókelőt.

A parlament ülését nem szakították meg.

Az incidnes alatt Aleksandar Vucic szerb elnök a Szerbia Palotában vett részt egy ünnepségen, amelynek keretein belül falusi házvásárlási szerződéseket írtak alá. Ünnepi beszéd helyett viszont elnézést kért, hogy el kell hagynia az eseményt egy „terrorcselekmény miatt, amely éppen most történt a szerbiai köztársasági parlament előtt”.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×