Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
317.04
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Recep Tayyip Erdogan török elnök az Olaf Scholz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezleten 2023. november 17-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Jelek szerint Trump kérésére Ankara nyomást gyakorolt a Hamászra

A Hamász kész az Izraellel folytatandó megbeszélésekre – jelentette be szerdán Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki újságíróknak elmondta, hogy Donald Trump amerikai elnök kérte fel Ankarát, hogy gyakoroljon nyomást a palesztin iszlamista terrorszervezetre a tárgyalások megkezdése érdekében.

Azerbajdzsánból hazafelé tartó elnöki gépén adott nyilatkozatában, amelyet az elnöki hivatal tett közzé, Erdogan emlékeztetett arra, hogy hazája delegációt küldött az egyiptomi Sarm es-Sejkben zajló, a gázai harcok lezárását célzó megbeszélésekre is, hangsúlyozva: Törökország évek óta arra törekszik, hogy véget vessen az övezetben dúló erőszakcselekményeknek.

„Ezen folyamat során végig kapcsolatban álltunk a Hamásszal, és ez továbbra is így marad” – tette hozzá, egyúttal kulcsfontosságúnak nevezte az egyiptomi megbeszéléseket.

„Reménykedünk a jó hírekben” – fogalmazott.

Mint mondta, Ankara igyekszik elmagyarázni a Hamásznak, mi volna a legjobb út a jövőbeni palesztin állam felé, az Egyesült Államok által nemrég bemutatott béketerv jegyében.

„Gázának palesztinnak kell maradnia” – szögezte le.

Mindazonáltal úgy vélte, nem tisztességes, hogy „a békekötés terhe egyedül a Hamászra és a palesztinokra hárul”. A fegyvernyugvás legfőbb akadályának Izraelt nevezte, amelynek „a béke érdekében fel kellene hagynia a támadásokkal”.

Hangsúlyozta, hogy a Gázai övezet egyetlen lehetséges, háború utáni jövője a palesztin állam részeként, palesztin irányítás alatt képzelhető csak el, és figyelmeztetett, hogy az övezetbe küldendő, Gáza biztonságát felügyelő külföldi csapatokkal kapcsolatos elképzeléseket részletesen ki kell dolgozni.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd milíciaszövetség ügyére kitérve elmondta, nagyon fontos, hogy a fegyvereseket a szíriai állami intézményrendszerbe integrálják. Elismételte Törökország arra vonatkozó követelését, hogy az SDF tartsa magát az ezzel kapcsolatban vállalt ígéreteihez.

Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×