Infostart.hu
eur:
386.21
usd:
331.92
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Ferenc pápa ünnepi miséjén megnyitja a vatikánvárosi Szent Péter-bazilika szent kapuját, amelynek keretében elindítja a Remény zarándokai mottóval meghirdetett jubileumi szent évet 2024. december 24-én.
Nyitókép: MTI/EPA pool/Remo Casilli

Valláskutató: semmilyen jel nem mutat arra, hogy Ferenc pápa fontolgatná a lemondását

A katolikus egyházfő már korábban kijelentette, hogy az élete a Jóisten kezében van – mondta az InfoRádióban Máté-Tóth András. A Szegedi Tudományegyetem vallástudományi professzora beszélt a pápa végrendeletéről is: már életében irány mutatott az utódoknak.

Ferenc pápa február 14. óta tartózkodik a Vatikánvároshoz közeli Gemelli kórházban. A Szentszék első hétfői közleménye szerint a vizsgálatok megerősítették a légutak fertőzését. Mint kiemelték, az egyházfő esetében "a klinikai kép összetett, ezért megfelelő kórházi kezelést igényel”. A legfrissebb hírek szerint a pápa továbbra is láztalan, kezelése folytatódik, klinikai állapota stabil.

Ahogy az Infostart cikkéből kiderül, megindult a spekuláció Rómában "a jövővel" kapcsolatban, főként azért, mert az utóbbi egy-két évben sűrűsödnek a 89. életévében járó, a római katolikus egyházat 12 éve vezető Ferenc pápa kórházi kezelései, tartózkodásai, fiatal kora óta csonka tüdővel él, és a térdével is folyamatos problémák vannak évtizedek óta. Az egyházfő ezekben a hetekben, hónapokban olyan intézkedéseket hozott, amelyekkel "védi az örökségét", fontos kinevezésekről döntött a kulcspozíciókat illetően, és akár azzal is számolhat, hogy már nem hagyja el élve a kórházat, "nagy fájdalmai vannak".

Máté-Tóth András valláskutató az InfoRádióban arról beszélt, hogy a nyilvánosságban

azért kezdődött el a találgatás Ferenc pápa jövőjéről, mert az elődje, XVI. Benedek még életében lemondott a pápaságról,

és most is felvetődött, hogy a hivatalban lévő pápa meddig képes betölteni a hivatali funkcióját. Ugyanakkor felidézte, hogy az egyházfő korábban erre kitérő válaszokat adott, úgy fogalmazott, hogy az élete a Jóisten kezében van, és ezért nem gondol a lemondásra.

A Szegedi Tudományegyetem vallástudományi professzora szerint inkább a sajtó kapja fel azokat a találgatásokat is, amelyek a lehetséges utódokra vonatkoznak, és úgy véli, sokan tetszelegnek abban, hogy tudják, kik a legesélyesebb bíborosok, akikből pápa lehet, sőt akár fogadásokat kötnek erre.

"Mindezek a találgatások érdekesek, nyilván a katolikus egyház feje, mivel a világ legnagyobb vallási intézményéről van szó, felkelti az emberek érdeklődését, de azért a katolikus egyházon belül ennél komolyabb ez az egész kérdés" – mondta a kutató, és részletesen el is magyarázta: "A hívő megközelítés az isteni gondviselésbe vetett hitet jelenti minden ember élete szempontjából, tehát a leghétköznapibb ember élete ugyanolyan mértékben kedves Isten előtt, mint a római pápa élete, nincs különbség, és a hívő ember úgy gondolja, ahogyan az élete Isten kezében van, úgy a halála is, akkor fogja elszólítani őt a Jóisten, amikor azt jónak látja, és nem is érdemes ezért találgatni. Így áll hozzá a hívő ember saját halálához, és tulajdonképpen így áll hozzá a Szentatya halálához is."

Máté-Tóth András szerint Ferenc pápa megnyilatkozásai és tanúságtételei alapján semmilyen jel nem mutat arra, hogy fontolgatná a lemondását.

A pápai végrendeletről elmondta, hogy ez ugyanolyan titkos, mint a magánemberek esetében, és csak a halála után derül ki, hogy mit írt le benne, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Ferenc pápa már tulajdonképpen rendelkezett a jövőről azzal, hogy olyan történelmi léptékű projektet indított el a katolikus egyházban, amelynek a következményeit még be sem lehet látni.

"Az egyházon belüli kommunikációt és az egyházon belüli vezetést egészen más alapokra helyezte, a közösségi vezetés, a közösségi felelősségvállalás alapjaira a klerikusi, püspöki, pápai elsődleges felelősségvállalás helyett. Ez hatalmas fordulat" – értékelt a valláskutató, és jelezte, most mindenhol az egyes kontinensekre vonatkozó megvalósítási lehetőségeken gondolkoznak, így Európában is komoly kezdeményezések vannak arról, hogy a szinódus után mit lehet megváltoztatni.

"Most a Szentatya utódlásával kapcsolatban a legnagyobb kérdés az, hogy az utód folytatja-e a Ferenc pápa által elindított folyamatot"

– mondta Máté-Tóth András.

A professzor nem tartja valószínűnek, hogy végrendeletében Ferenc pápa kéréseket fogalmazna meg az utódjának, és ennek szerinte éppen az az oka, hogy az egyházfő mélységesen hisz abban, hogy a szinodális egyház egyre inkább közösségi döntéseket fog hozni, és ez elmélyül egészen a konkrét egyházközségek szintjéig, és így értelmeződik át a papoknak, a püspököknek és a pápának is a szerepe. Emiatt úgy véli, inkább spirituális ajánlásokat fogalmazhat meg, de elsősorban nem az utódjának, hanem az egyház minden tagjának.

Az utódlás kérdésében arra emlékeztetett, hogy

  1. vannak, akik azt gondolják, hogy a pápaválasztó bíborosok között már többségében vannak azok, akiket Ferenc pápa nevezett ki bíborossá, és ebből arra következtetnek, hogy Ferenc pápa stílusát folytató utód lesz.
  2. A másik vélekedés szerint viszont többségben vannak azok, akik "inkább megnyugtató, mint felbolygató pápai karaktert szeretnének Ferenc pápa utódjaként látni a péteri székben".

Máté-Tóth András szerint Ferenc pápa hatalmas változásokat hozott, és hatalmas változások lehetőségét teremtette meg.

"Nagyon reménykedem abban, hogy ha nem is az ő stílusát, de a vonalvezetését folytató pápa lesz, és a pápaválasztó bíborosok nem fognak bedőlni egy

hangos tradicionalista kisebbség

véleményének" – mondta a valláskutató.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×