Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Gubík László, a Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezete, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke beszél a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület Határtalanul Parlament elnevezésű tanácskozásán az Országház Felsőházi termében 2023. október 22-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A nyelvtörvényről tárgyaltak a szlovákiai magyarok vezetői Robert Ficóval

A Magyar Szövetség felvidéki magyar párt elnökével, Gubík Lászlóval és alelnökével, Őry Péterrel tárgyalt hétfőn Robert Fico szlovák miniszterelnök a pozsonyi kormányhivatalban – közölte a szövetség és a kormányhivatal sajtóosztálya.

„Tárgyalásunk fő témája az államnyelvtörvény tervezett módosítása és az önkormányzatok finanszírozása volt, amelynél bemutattuk módosító javaslatainkat is és ígéretet kaptunk a további tárgyalásokra legfelsőbb szinteken” – írták a felvidéki magyar párt Facebook-profilján.

Hozzátették: a kormányfő nyomatékosította, hogy az ország stabilitása szempontjából létfontosságúnak tartja a Szlovákiában élő magyarok és szlovákok békés együttélését, valamint különösen fontosnak tartja a Szlovákiában élő nemzeti közösségek jogai status quójának megőrzését.

Rámutattak: a miniszterelnök arról is biztosította a Magyar Szövetség elnökét és alelnökét, hogy kormánya nem teszi lehetővé az államnyelvtörvény olyan értelmű módosítását, amely szigorítana a nemzeti közösségek nyelvhasználati jogait érintő törvényi szabályozásokon.

„A szlovák-magyar együttélés ügye már nem olyan politikai téma Szlovákiában, amely választások előtti kampány része volna” – jelentette ki a találkozót követően Fico a pozsonyi kormányhivatal sajtóközleménye szerint.

A közleményben Robert Fico értékelte azt a tényt is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és közte baráti és konstruktív párbeszéd folyik.

„Szlovákia kormányfőjeként tudatában vagyok annak, hogy a Szlovákiában élő magyarokkal és a magyar politikai képviselettel közös témák kötnek össze minket, mint a szuverén külpolitika, az illegális bevándorlás elleni küzdelem és elsősorban az ukrajnai béke kérdése” – idézte a kormányhivatal sajtóközleménye Ficót. A miniszterelnök aláhúzta: a Magyar Szövetség vezetőit a találkozón arról is tájékoztatta, hogy neki személy szerint is érdekében áll a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek status quójának megőrzése.

Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×