Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
330.35
bux:
116785.22
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Mintha előrelépés lenne a felvidéki magyar nyelvhasználattal kapcsolatban

Szijjártó Péter számolt be a részletekről.

A kormány az eddigiekben minden szükséges lépést megtett a szlovák államnyelvhasználati törvény ügyében, és ezután is azért fog dolgozni, hogy az ne legyen semmilyen negatív hatással a magyar kisebbségi jogokra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén a kérdés kapcsán először is a rossz ukrajnai tapasztalatokról számolt be, felidézvén, hogy a szomszédos országban 2015-től kezdve jelentősen csorbították a magyar nemzeti közösség anyanyelvhasználathoz fűződő jogait, s az ügy máig nincs megoldva.

"És Szlovákia esetében is hallunk híreket a nyelvtörvény módosításáról, ezért már idejekorán elkezdtük az erről szóló szakmai konzultációkat"

- húzta alá.

Tudatta, hogy ő maga is folyamatos kapcsolatban van szlovák kollégájával, Juraj Blanárral sok témában, ebben is. "Arról tájékoztatott, hogy ezen új nyelvjogi szabályozásnak az oka és célja semmilyen módon nem üti a kisebbségi nyelvek képviseletét, illetve használatát (...) Tehát nem a kisebbségi nyelvek miatt kezdődött ez a gondolkodás, és nem a kisebbségi nyelvekre irányul" - mondta.

Majd hozzátette, hogy hivatali partnere azt közölte, hogy a szlovák nyelvet akarják megóvni azon külső behatásoktól, amelyek az egyre gyorsabb információáramlást lehetővé tevő világ jellegéből fakadnak.

"Ha ez a cél, az megnyugtató. De ugye általában nem a célok, hanem a kivitelezés szokta meghatározni a végeredményt, és ezért abban maradtunk, hogy folyamatosan konzultálni fogunk a törvényjavaslat előrehaladása során, nehogy véletlenül olyan aspektus kerüljön bele a törvénybe, amely adott esetben a magyar nyelv használatára negatív hatással bírna" - szögezte le.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a törvényjavaslat kidolgozásáért a szlovák kulturális minisztérium felel, amelynek irányítójával nemrég egyeztetett a magyar közösség egyik politikai vezetője, "és egyértelmű elköteleződést tapasztalt abba az irányba, hogy nem a magyar nyelv háttérbe szorítása a cél".

Megjegyezte, hogy a szlovák kormánynak magyar nemzetiségű kisebbségi biztosa van, Horony Ákos, ő is folyamatosan konzultál a kulturális tárcával, s vele is folyamatos a kapcsolattartás a pozsonyi magyar nagykövetség részéről.

"Így én azt gondolom, hogy minden olyan lépést, ami ahhoz szükséges volt eddig, hogy képben legyünk, hogy elkerüljük a negatív konzekvenciákat, azt megtettük. És ezután is meg fogunk tenni minden ilyen lépést természetesen" - emelte ki.

"Azt gondolom, hogy a két kormány közötti, kifejezetten kölcsönös bizalmon alapuló és közös érdekek érvényesítésére vonatkozó együttműködés egy jó alapot ad ahhoz, hogy a lehető legkörültekintőbben tudjunk eljárni a kérdésben, és ne ismétlődhessen meg, ami Kárpátalja, illetve Ukrajna vonatkozásában előállt" - összegzett.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Ennyit fog érni a lakásod fél év múlva - Pontos számokat mondtak a szakértők

Ennyit fog érni a lakásod fél év múlva - Pontos számokat mondtak a szakértők

Hatalmas értéknövekést tapasztalhatott tavaly, aki épp időben vett és persze épp időben adott el lakóingatlant Magyaroszágon. A Magyar Nemzeti Bank várakozása szerint majdnem 29%-os lehetett 2025-ben az átlagos árnövekedés országos szinten, miután az állampapír kamatkifizetések és a nyár végi Otthon Start-bejelentés megtették hatásukat. Hogy ezek után kitarthat-e a lakásár-rali, nőnek-e a bérleti díjak, tovább pörög-e a piac és több lakást adnak-e majd át idén, arról friss Lakáspiaci Hangulatfelmérésünkben a piac szakértőit kérdeztük: számszerű várakozásaik az alábbiakban olvashatóak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×