Infostart.hu
eur:
355.16
usd:
308.6
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Karacsi, 2013. március 27.Pervez Musarraf tábornok, Pakisztán egykori államfője, a Pakisztáni Muszlim Liga vezetője egy sajtótájékoztatón a dél-pakisztáni Karacsiban 2013, március 27-én, három nappal az után, hogy hazatért a négy évig tartó önkéntes száműzetéséből. Az 1999-ben puccsal hatalomra jutott és 2008-ban lemondani kényszerült Musarraf bejelentette, hogy az iszlám szélsőségesek halálos fenyegetése ellenére is indul a májusban esedékes parlamenti választásokon. (MTI/EPA/Rehan Han)
Nyitókép: MTI/EPA/Rehan Han

Meghalt Pervez Musarraf

Hetvenkilenc éves korában hunyt el a volt pakisztáni elnök Dubajban - jelentette be a pakisztáni hadsereg.

Sazia Szirádzs, a pakisztáni konzulátus egyik munkatársa a sajtónak azt mondta, felvették a kapcsolatot Musarraf családjával. A sajtóhoz eljuttatott közleményben a fegyveres testület őszinte megrendülését fejezte ki a hír miatt.

A volt államfő régóta betegeskedett és a dubaji amerikai kórházba orvosi kezelésre vonult be.

Pervez Musarraf a hadsereg vezetőjeként 1999-ben vértelen puccsal döntötte meg az akkor kormányfőként szolgáló Navaz Sarif hatalmát, és elnökként 2008-ig irányította Pakisztánt. Ő volt az ázsiai ország legtovább hivatalban maradó elnöke.

Egy pakisztáni különbíróság 2019-ben hazaárulás és az alkotmány megsértése vádjával halálra ítélte a külföldön tartózkodó Musarrafot. A vád szerint a volt államfő hazaárulást követett el, amikor 2007-ben a rendkívüli állapotra hivatkozva felfüggesztette az ország alkotmányát, és bebörtönözte a legfelsőbb bíróság azon tagjait, akik nem voltak hajlandók elfogadni a döntését.

Musarraf sosem ismerte el az ellene felhozott vádakat, melyeket politikailag motiváltnak nevezett. A volt államfő ismét indulni akart a 2013-as parlamenti választásokon, de a választási bizottság nem engedélyezte jelölését.

Hívei szerint ő volt Pakisztán leginkább szekuláris vezetője, aki elnöksége idején igyekezett visszaszorítani az iszlamista befolyást.

Musarraf - aki kormányzása alatt a szélsőségesek két merényletét élte túl - a 2001. szeptemberi amerikai terrortámadások után Washington oldalára állt az al-Kaidával szemben, e döntése miatt ellenfelei a "Busharraf" gúnynevet aggatták rá, utalva a 2001-ben hivatalban lévő amerikai elnök, George W. Bush nevére.

Pakisztán 2001 után több mint 10 milliárd dolláros támogatást kapott Washingtontól a terrorizmus elleni harchoz.

Címlapról ajánljuk

Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Megkönnyebbülhetnek, akik már megkezdték a lakossági napelemes beruházásukat, de bajban voltak a június 15-i határidő miatt, mert szeptember 30-ig befejezhetik a beruházást, mert meghosszabbította a kormány a határidőt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Mekkora üzlet a 2026-os foci-vb, és hogyan keressünk vele pénzt?

Mekkora üzlet a 2026-os foci-vb, és hogyan keressünk vele pénzt?

A 2026-os futball-világbajnokság a befektető szemével nézve nem pusztán sportesemény, hanem egy ritka, többrétegű gazdasági jelenség: egyszerre globális médiaeszköz, turisztikai impulzus, fogyasztási sztori és rövid távú piaci viselkedési torzításokat kiváltó tömeges figyelemelterelés. A torna 2026. június 11. és július 19. között zajlik 16 észak-amerikai helyszínen, Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok közös rendezésében; ez lesz a 23. férfi labdarúgó-vb, immár 48 csapattal és 104 mérkőzéssel. Ami eddig is a világ legnagyobb sportmédia-terméke volt, az 2026-ra még nagyobb, hosszabb és üzletileg még jobban monetizálható formává válik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×