Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pixabay

Többet költ a világ atomfegyvereire a korábbinál

Kilenc százalékkal fordítottak több pénzt az atomhatalmak nukleáris fegyvereikre tavaly, mint előtte.

Az atomhatalmak atomarzenáljaik korszerűsítésére fordított kiadásai 2021-ben mintegy 9 százalékkal, 82,4 milliárd dollárra emelkedtek – derült ki az atomfegyverek betiltásáért küzdő ICAN nemzetközi civil kezdeményezés jelentéséből.

A dokumentum szerint csupán az Egyesült Államok tavaly 44,2 milliárd dollárt költött nukleáris programjára, 12,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, Kína pedig 11,7 milliárd dollárt, ami 10,4 százalékos növekedés.

Oroszország (8,6 milliárd), Franciaország (5,9 milliárd) és az Egyesült Királyság (6,8 milliárd dollárt) nukleáris fegyverekre fordított költségvetése enyhén emelkedett – tette hozzá az ICAN, amely 2017-ben Nobel-békedíjat kapott a nukleáris fegyverek betiltásáról szóló szerződésért folytatott fáradhatatlan munkájáért, ezt 59 ország ratifikálta, de az atomhatalmak egyike sem.

A jelentés szerint Pakisztán 1,1 milliárd dollárt költött nukleáris fegyvereire tavaly, szemben az előző évi 1 milliárd dollárral, míg India 2,3 milliárd dollárra csökkentette a nukleáris fegyverekre fordított kiadásait a 2020-as 2,5 milliárd dollárról – derült ki a jelentésből.

Izrael, amely hivatalosan soha nem ismerte el, hogy van atombombája, 1,2 milliárd dollárt költött rá, ugyanannyit, mint egy évvel korábban – állítja az ICAN, amelynek becslése szerint Észak-Korea 2021-ben 642 millió dollárt költött nukleáris programjára, szemben a 2020-as 700 millió dollárral.

"Az adófizetők pénze lehetővé tette, hogy új szerződéseket (összesen 30,2 milliárdot) ítéljenek oda magáncégeknek a nagyhatalmak nukleáris arzenáljaik modernizálására, ezek

a magáncégek pedig megvásárolták az agytrösztök és nyomásgyakorló csoportok szolgáltatásait, hogy megvédjék a nukleáris fegyverek hasznosságát"

– teszi hozzá a nem kormányzati szervezet, amely elítéli a nukleáris fegyvereket támogató kört.

"Ez a jelentés azt mutatja, hogy a nukleáris fegyverek használhatatlanok – nyilatkozta Alicia Sanders-Zakre, az ICAN kutatási koordinátora. – Az atomfegyverekkel rendelkező országok 2021-ben 6,5 milliárd dollárral többet költöttek, és képtelenek voltak megakadályozni, hogy egy atomhatalom háborút indítson Európában." Utóbbival Oroszország ukrajnai inváziójára utalt.

"Ezért van szükségünk a többoldalú nukleáris leszerelésre, jobban, mint valaha" – tette hozzá a szakértő.

Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×