A két politikus közös írása a brit Financial Times hasábjain jelent meg, amivel egyúttal a – várhatóan jövő tavasztól kiéleződő – közösségi fiskálispolitikai szabályozási vita eddigi legmarkánsabb, politikai szintű állásfoglalását is közzétették. Álláspontjuk lényege: a stabilitási paktum

már korábbian is reformra szorult volna, még inkább ez lesz a helyzet szerintük a járvány okozta különleges helyzetből történő visszatérés időszakában.

Az egyebek között a tagországok költségvetési hiányáról, az államadósság mértékéről, vagy az infláció lehetséges nagyságáról is intézkedő úgynevezett stabilitási és növekedési paktum jövőbeni sorsa voltaképpen azóta az Európai Unión belüli viták „időzített bombájának” számít, hogy rendelkezéseit tagállami egyetértéssel 2020 tavaszán „átmeneti jelleggel” felfüggesztették, tekintettel a koronavírus által előidézett rendkívüli gazdasági helyzetre.

Azóta lényegében valamennyi tagországban, többnyire mindhárom területen elszaladtak a mutatók – különösen az államadósság ugrott meg elsősorban a déli és kelet-európai tagállamokban –, ami növekvő mértékű aggodalmakat vált ki e fővárosok többségében, hogy vajon pontosan mikortól, és milyen mértékben kell majd készen állniuk a felfüggesztés előtti szigorú közösségi szabályokhoz való visszétérésre.

A kérdés viszonylag könnyebbik része az idei év közepére látszólag eldőlt, eddig legalábbis senki nem vitatta érdemben az Európai Bizottság május javaslatát arról, hogy

2023. január elsejétől megszüntetnék a tagállami költekezés – a költségvetési hiány és az államadósság – tavaly március óta szabadjára engedett állapotát.

Miként a brüsszeli testület nevében Valdis Dombrovskis alelnök májusban fogalmazott: a járványhelyzet okozta kényszer átmenetileg indokolttá tehette a rendkívüli könnyítéseket, de ha a tagállami likviditás „túl hosszú ideig” pénzpiaci hitelfelvételen és az államháztartási hiány növelésén alapul, az idővel „komoly fiskális problémákat vethet fel”.

A fokozódó nyilatkozatháború nem is erről folyik, hanem hogy

a járvány előtti állapotokhoz történi visszatérés mennyi idő alatt, és pontosan hova történjen.

Ugyanazokhoz a szigorú korlátokhoz, amelyek a Maastrichti Szerződés óta behatárolják a nemzetállami költségvetések mozgásterét – mint amilyen a GDP maximum 3 százalékáig engedhető költségvetési deficit és legfeljebb 60 százalékos államadósság követelménye –, vagy tűzzék napirendre ennek reformját is?

Dél-európai vezetők – köztük a spanyol, a görög és a portugál kormányok vezetői – az elmúlt hónapokban visszatérően kiálltak a járvány előtti „paktum” alapvető reformjának a szüksége mellett, és ha kevésbé markánsan, de hasonló irányban foglalt állást (eddig többnyire csak az EU-ügyi államtitkár szintjén) a francia kormány is.

Értelemszerűen nem maradt tétlen a nettó befizető (a sajtóban csak „fukarokként” emlegetett) országok tábora sem, amelyek részéről elsősorban

Finnország, Hollandia, Ausztria kormányzati tényezői éppen, hogy a korábbi fiskális fegyelemhez való visszatérés elengedhetetlen követelményét hangsúlyozzák.

Német részről az év során sokáig kevésbé volt látható a pontos álláspont, amit a választási kampány, majd a több hónapos koalíciós tárgyalás magyarázott, de persze azért közben is ismert volt egyes pártok prioritása, (mint amilyen a választás előtt sokáig favoritnak tekintett CDU programja, vagy az új kormányban végül a pénzügyi tárca vezetésével megbízott szabaddemokraták számos állásfoglalása), és amelyek többnyire szintén a pénzügyi fegyelemhez való visszatérést hangoztatták követendő elvként.

A decemberben hivatalba lépett, Olaf Scholz korábbi pénzügyminiszter vezette hármas koalíció kormányprogramja végül a „fukaroknál” valamivel engedékenyebben, de a déli várakozásoktól továbbra is elmaradó hangnemben foglalt állást. A szövegbe ugyanis bekerült a fiskális fegyelmet pártolók szokásos érve, miszerint az EU meglévő költségvetési szabályai „bebizonyították rugalmasságukat” – amit ennek hangoztatói úgy értelmeznek, hogy tehát nem indokolt semmilyen további formális lazítás a követelmények szabályozásában.

Másfelől viszont a déli tagállami igények iránt nagyobb nyitottságot mutató német zöldek és szociáldemokraták nyomására ugyanez a koalíciós szöveg azt is leszögezi, hogy a „költségvetési szabályok ettől még továbbfejleszthetők”, amennyiben ez a gazdasági növekedést, a hiány és adósság fenntarthatóságát, a zöld beruházások bővítését szolgálja. Azaz, a dolog még akár nyitottnak is tekinthető.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy

a feltételrendszerek majdani mibenlétére áprilisban, vagy májusban várható az Európai Bizottság formális javaslata.

Ezzel ugyanakkor az is világossá vált, hogy tavasztól óhatatlanul elszabadul majd a könnyítést követelők és a korábbi szigorhoz visszatérni akarók minden bizonnyal késhegyig menő alkudozása.

Emmanuel Macron és Mario Draghi közös álláspontja ehhez a majdani vitához fejezett ki két kulcsország részéről fontos állásfoglalást. Különösen aláhúzta mindezt az a tény, hogy éppen jövő tavasszal az EU féléves soros elnökségét történetesen Franciaország látja majd el.

A két politikus közös írása olyan új „hiteles, átlátható és hatékony” szabályozási keret megteremtését szorgalmazza, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy „Európát erősebbé és még inkább fenntarthatóvá” tegye, és aminek megítélésük szerint

semmiképpen sem magasabb adókon, a szociális kiadások megvágásán, vagy a növekedési pályák megszorítások miatti „fojtogatásán” át visz az út.

(Márpedig – teszik hozzá megfigyelők – a „déliek” és „keletiek” olvasatában a járvány előtti szabályokhoz való közvetlen visszatérés pontosan ilyen intézkedésekre kényszerítené rá a tagországok többségét.)

A közkiadások csökkentése persze megkerülhetetlen követelmény – teszik hozzá a szerzők –, de ezt átfogó strukturális reformok révén kell elérni, nem nyers szigorításokkal – áll a mostani olasz-francia érvelésben.

Ebbe a logikába illesztve kell megteremteni annak lehetőségét, hogy „a jövő generációk jólétét és a hosszútávú versenyképes növekedést” szolgáló befektetésekre számukra kedvező fiskális szabályok mellett kapjanak mozgásteret – mutattak rá.

Egyúttal Macron és Draghi megítélése szerint ilyen szempontból kell majd mérlegre tenni az idén indított 750 milliárd eurós helyreállítási alap alkalmazását és hasznosulását is, aminek tanulságai akár „fontos iránymutatásul is szolgálhatnak” a leendő „mélyreható viták” számára a jövőbeni finanszírozási módszerek számbavételekor – tették hozzá a manifesztum szerzői.