Infostart.hu
eur:
354.04
usd:
309.38
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Virus variant, coronavirus, spike protein. Omicron. Covid-19 seen under the microscope. SARS-CoV-2, 3d rendering
Nyitókép: Naeblys/Getty Images

Omikron: sokkos állapotba került a felfedezésétől a kutató

Raquel Viana, Dél-Afrika legnagyobb magán-tesztlaboratóriumának tudományos vezetője november 19-én, pénteken éppen kilenc koronavírus-mintán génszekvenálást végzett – és ekkor érte eddigi élete legnagyobb sokkja is.

A Lancet laborjában végzett tesztek mindegyik mintában ugyanazt a nagy számú mutációt mutatták ki, melyek nagy része a fehérjetüske változását okozta. A vírus ezen része felelős az egészséges sejtekbe való bejutásért, és a vakcinák is éppen a vírus tüskefehérjéjét célozzák meg.

„Meglehetősen sokkos állapotba kerültem attól, amit láttam. Azt hittem, a folyamatba valahol hiba csúszhatott” – idézi a Portfolio Raquel Viana Reutersnek mondott szavait.

Ezután felkapta a telefont, és felhívta kollégáját, Daniel Amoako génszekvenáló specialistát a nemzeti járványügyi hatóságnál Johannesburgban, és azt mondta neki:

„nekem úgy tűnik, ez egy új változat”.

Amoako az egész hét végét a Viana által küldött kilenc minta vizsgálatával töltötte, melyek mind ugyanazokat a mutációkat tartalmazták. Annyira bizarr volt, hogy kollégái is azt gondolták, csakis egy hiba állhat emögött. Aztán később eszükbe jutott, hogy a héten az esetszámok gyors emelkedésére lettek figyelmesek, mely egy új variáns megjelenését is jelezhette.

Szintén különlegessége az omikronnak egy úgynevezett „s-gén kidobódás”, mely mutációt a delta variáns nem tartalmazza. Ezt a mutációt egyedül az alfa variánsnál észlelték korábban, ezzel azonban augusztus óta nem találkoztak Dél-Afrikában.

November 23-án értesítették a az egészségügyi hatóságokat a felfedezésről, és a globális koronavírus-adatbázisba is feltöltötték a mintákat. Szerdán riasztották a WHO-t is.

Ekkorra már Johannesburgot és Pretoriát is magába foglaló Guateng régióban a pozitív teszek több mint kétharmada tartalmazta az „S-gén kidobódást”, vagyis a delta helyett már az omikron vált dominánssá.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×