eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Seismograph and Earthquake - 3D Rendering
Nyitókép: Petrovich9/Getty Images

Földrengés Kínában - hétezer embernek azonnal el kellett hagynia az otthonát

A 6-os erejű szecsuani rengésnek halálos áldozatai is vannak.

Földrengés pusztított a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban fekvő Luhszien megyében csütörtök hajnalban, a katasztrófának halálos áldozatai is voltak.

A 6-os erősségű földrengés következtében legalább három ember veszítette életét, és mintegy hatvanan sérültek meg, közülük hárman súlyosan. A China Daily című kínai lap arról számolt be, hogy a megyéből közel hétezer embert evakuáltak.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva azt írta, hogy a földrengés sújtotta területen több mint kétszáz épületben keletkezett kár.

A helyszínre több mint

négyezer emberből álló mentőcsapatot

vezényeltek, a mentési munkák jelenleg is folynak.

A földrengés helyszínének környékén legalább 11 vasútvonal közlekedését függesztették fel arra az időre, amíg átvizsgálják, hogy keletkezett-e kár a sínekben.

Kína nyugati részén rendszeresen fordulnak elő földrengések. 2008-ban egy 7,9-es erősségű földrengés következtében közel 90 ezer ember veszítette életét Szecsuanban.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×