Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszélget az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri találkozóján a Magas-Tátrában fekvő Csorbatón 2019. július 9-én.
Nyitókép: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Orosz külügyminiszter: akkor lehet Orbán–Putyin-csúcstalálkozó, ha majd csillapodik a járvány

Az Oroszország és Magyarország közötti együttműködés páratlan szintet ért el – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szergej Lavrov, aki kedden munkalátogatást tesz Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására.

Lavrov szerint a két ország közötti kapcsolatok "alapja az egészséges pragmatizmus, egymás érdekeinek a tiszteletben tartása, az alkotómunkára való összpontosítás mindkét fél részéről".

Utalva az Oroszország ellen 2014-ben bevezetett uniós szankciókra, amelyek a magyar–orosz kereskedelmi forgalmat is visszavetették, az orosz külügyminiszter megerősítette, hogy Oroszország olyan volumenben és olyan mélységben kész a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésére Magyarországgal, amilyenre magyar partnereik késznek mutatkoznak. "A kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok felújításán túl továbbra is megmarad a beruházások, a műszaki-tudományos és az ipari együttműködés újraindításának lehetősége" – tette hozzá.

Kiemelte a két ország sikeres együttműködését az új koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben, emlékeztetve arra, hogy Magyarország az első, és egyelőre az egyetlen uniós ország, amely engedélyezte az orosz Szputnyik V vakcinát, és jelentős tételt is vásárolt abból. Hozzátette: vizsgálják ezen készítmény magyarországi gyártásának lehetséges módját.

Az orosz külügyminiszter beszélt arról is:

alaptalanok azok az állítások, hogy az épülő Északi Áramlat 2 gázvezeték növelni fogja Európa függőségét az orosz gázszállításoktól.

Véleménye szerint helyesebb pozitív kölcsönös függésről beszélni, hiszen Oroszország is érdekelt abban, hogy az európaiak megvegyék a termékeit, adott esetben az energiahordozókat. "Stratégiai tekintetben az Északi Áramlat 2 sok évtizedre megerősíti Európa energiabiztonságát" – jelentette ki.

A Magyar Nemzet kérdésére Szergej Lavrov közölte azt is, hogy bár mind az orosz, mind a magyar fél kész a rendszeres személyes csúcstalálkozók folytatására, a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatos kockázatok miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közvetlen párbeszédét a közegészségügyi és járványügyi helyzet stabilizálódása után újítják fel.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×