Infostart.hu
eur:
386.94
usd:
331.32
bux:
116481.2
2026. január 12. hétfő Ernő
Boris Johnson brit miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a londoni kormányfői rezidencián, a Downing Street 10-ben 2020. április 30-án. Johnson kijelentette, hogy Nagy-Britannia túljutott az új típusú koronavírus okozta járvány tetőzésén.
Nyitókép: MTI/EPA/Londoni kormányfői rezidencia/Andrew Parsons

Boris Johnson szerint karácsonyra normalizálódhat az élet Nagy-Britanniában

Folyamatosan és jelentős ütemben enyhül a koronavírus-járvány, és remélhető, hogy legkésőbb karácsonyra komoly mértékben normalizálódik az élet - mondta pénteken a brit miniszterelnök.

Johnson a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: immár három hete ezer alatt jár a szűrővizsgálatokkal naponta kimutatott új fertőzések száma az Egyesült Királyságban, és a kormány tudományos tanácsadó testületének számításai szerint napi 1-5 százalék közötti ütemben csökken a fertőzésszám.

A kormányfő kijelentette azt is, hogy a számítások szerint

az R reprodukciós ráta országos átlagban változatlanul 0,7-0,9 között jár,

ami azt jelenteni, hogy száz koronavírus-fertőzött átlagosan száznál kevesebb másik embernek adja tovább a Covid-19 betegséget okozó vírust.

Az 1 alatti R ráta a járvány terjedésének lassulását jelzi.

Boris Johnson elmondta: a kórházakba koronavírus-betegséggel újonnan felvett, illetve a lélegeztetőgépes kezelésre szoruló páciensek száma egyaránt több mint 90 százalékkal csökkent a nagy-britanniai Covid-19-járvány április eleji tetőzése óta, és folyamatosan lefelé tart a halálozási ráta is.

A miniszterelnök szerint a járvány kezdetén, amikor a jelenleginél sokkal kevesebbet lehetett tudni a vírus természetéről és terjedéséről, az országos kiterjedésű, mindenhol egyformán érvényes korlátozások elrendelése volt a megfelelő válaszlépés, és ezek a korlátozások több ezer emberéletet mentettek meg.

A vírusról azóta összegyűjtött tudásanyag azonban immár lehetővé teszi a koncentráltabb, egy-egy helyi körzetre összpontosuló védelmi intézkedések alkalmazását. Ennek jegyében

szombattól Angliában a helyi önkormányzatok új jogköröket kapnak, amelyekkel saját illetékességi körzetükben önállóan rendelhetnek el korlátozó intézkedéseket,

például rendezvények törlését, közterületek vagy intézmények lezárását szükség esetén - mondta pénteki tájékoztatóján a brit kormányfő.

Boris Johnson hangsúlyozta azt is, hogy a kormány felkészíti a brit állami egészségügyi szolgálatot (NHS) a téli hónapokra, mivel lehetséges, hogy a koronavírus fertőzőképessége abban az időszakban erősebbé válhat. Ezért

a kormány 3 milliárd font (1170 milliárd forint) pótlólagos finanszírozásban részesíti az NHS-t az idén eddig bejelentett 30 milliárd font különtámogatáson felül.

"A legrosszabb esetre készítünk terveket, de erőteljes meggyőződésem, hogy a legjobbakat remélhetjük" - fogalmazott a brit kormányfő.

Kijelentette: őszintén reméli, hogy lehetséges lesz a még érvényben lévő korlátozások felülvizsgálata, és legkorábban novembertől, de lehetőség szerint karácsonyig lehetővé válik az élet jelentősebb mértékű normalizálódása az Egyesült Királyságban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Bartal Tamás: több érvem is van a lakosság útalapú autópálya-matricája ellen

Bartal Tamás: több érvem is van a lakosság útalapú autópálya-matricája ellen

Autópálya-matricát hivatalosan nem lehet részletre vásárolni – mondta Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kifejtette az álláspontját a szektorális sebességmérés bevezetéséről, valamint a lakosság használatalapú autópályadíjának lehetőségéről.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Hétfő délelőtt a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. A leginkább az hozott volatilitást, hogy a Trump-adminisztráció újabb jogi harcot kezdett a Federal Reserve ellen, amire kisebb menekülés indult az amerikai eszközökből. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×