Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
330.03
bux:
110405.74
2025. december 21. vasárnap Tamás
Sebastian Kurz osztrák kancellár a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről rendezett sajtóértekezleten Bécsben 2020. április 21-én.
Nyitókép: MTI/AP/APA/Helmut Fohringer

Kifaggatta az Ibiza-ügyeket vizsgáló bizottság Sebastian Kurzot

Fontos találkozóinak időpontját tartalmazó naptárának átadására is felszólították az ellenzéki pártok által delegált tagok.

A kihallgatás kezdetén vita alakult ki azzal kapcsolatban, köteles-e Kurz a bizottság rendelkezésére bocsátani személyes találkozóinak időpontját tartalmazó naptárát. Kurz azzal érvelt, hogy előző hivatali idejéből a törvénynek megfelelően az összes vonatkozó dokumentumot benyújtotta az állami levéltárnak.

Kérdés volt az is, váltott-e üzeneteket Heinz-Christian Strache akkori alkancellárral, az Ibiza-ügyben szereplő videó egyik főszereplőjével. Kurz elmondta, hogy a személyes bejegyzéseket biztonsági okokból rendszersen törölte, mivel azok más államokat is érinthetnek. Felajánlotta ugyanakkor, hogy a kérdésre titkos ülésen szívesen válaszol majd.

Kérdezték még a kancellárt egyebek mellett arról is, kapott-e pártja adományokat a világszerte kaszinókat működtető, szerencsejáték-gépeket gyártó Novomatictól. Sebastian Kurz azt felelte, hogy

valamennyi felajánlott párttámogatást megvizsgáltak, és nem fogadták el a szerencsejáték-üzemeltetők vagy a fegyvergyártók által ajánlott pénzt.

Heinz-Christian Strache volt alkancellár tavaly májusban mondott le, miután nyilvánosságra került az Ibiza-videó néven ismertté vált felvétel. A titokban, megrendezett körülmények között készített videón Strache és Johann Gudenus, a párt akkori frakcióvezetője egy - magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó - nővel tárgyalt. Strache a nőnek párt- és médiatámogatásért cserébe zsíros állami megbízásokat ígért.

A botrány után Strache lemondott alkancellári posztjáról és pártelnöki tisztségéről. Nem sokkal később felbomlott az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciós kormánya, és előrehozott választást tartottak, amelyen a néppárt magabiztos győzelmet aratott.

Címlapról ajánljuk
Gálik Zoltán Ukrajna támogatásáról: egy rendkívül bonyolult szerződés aláírása várható

Gálik Zoltán Ukrajna támogatásáról: egy rendkívül bonyolult szerződés aláírása várható

Ukrajna várható pénzügyi igénye körülbelül 130 milliárd euró három év alatt, ebből az EU 24 tagországa egy közös hitellel 90 milliárdot állna – ennek mikéntjéről is beszélt a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense. Gálik Zoltán erős szereplőnek látja az ügyben az EU-t. Téma volt még a műsorban a Mercosur-megállapodás ügye, valamint az unió 2028–2034-es költségvetésének több vitatott újdonsága, a V3-ak érdekérvényesítési pozíciója is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Vészjósló figyelmeztetés: visszafordíthatatlan folyamatok indultak el a Föld klímarendszerében

Vészjósló figyelmeztetés: visszafordíthatatlan folyamatok indultak el a Föld klímarendszerében

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig ezen fogalmakkal kapcsolatos folyamatok óriási hatással lehetnek az emberiségre. Egy olyan kritikus küszöböt képzeljünk el az éghajlati rendszerben, amelynek átlépése után egy nagyobb térségben hirtelen, visszafordíthatatlan és akár önmagát erősítő változások indulnak el: például megváltozik a monszun India térségében vagy leáll a Golf-áramlat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 21. 11:12
×
×
×
×