Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Emmanuel Macron francia elnök a háborúk és diktatúrák áldozataira emlékező német gyásznap alkalmából tartott ünnepi ülésen beszél a német parlament, a Bundestag berlini épületében 2018. november 18-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Markus Heine

Komoly bejelentéseket tett Macron

A koronavírus-járvány terjedésének fékezésére Franciaországban kijárási korlátozások lépnek életbe kedd déltől legalább két hétre, az Európai Unió pedig lezárja a külső határait harminc napra - jelentette be Emmanuel Macron.

A francia elnök televíziós beszédében elmondta: szigorúan a legszükségesebbre szűkíti a franciák mozgását.

"Kültéri gyülekezések, családi és baráti találkozók nem engedélyeztetek. Barátokkal találkozni a parkban vagy az utcán többet nem lehet" - hangsúlyozta Emmanuel Macron. Kizárólag élelmiszert vásárolni, orvoshoz vagy gyógyszertárba lehet elmenni otthonról, illetve akik nem tudnak otthonról dolgozni, elmehetnek a munkahelyükre, s a kültéri sportolás is engedélyezett.

Emmanuel Macron azt is bejelentette, hogy

  • elhalasztja az önkormányzati választások vasárnapra tervezett második fordulóját,
  • felfüggeszti a reformokat, beleértve a vitatott nyugdíjreformot is,
  • a fizetési nehézségbe került vállalkozásoknak felfüggeszti az adó- és járulékfizetési kötelezettségeit, nem kell befizetniük az áram- és gázszámlákat, és a bérleti díjakat sem,
  • megkérte a vállalatokat, hogy könnyítsék meg a távmunkát a munkavállalóiknak,
  • valamint jelezte, hogy az Európai Unió egy hónapra lezárja a külső határait.
"Minden szabálysértés büntetendő"

- tette hozzá az államfő, de nem mondta el, hogy milyen módon fogják a hatóságok ellenőrizni, hogy ki miért van az utcán. Ugyanakkor jelezte, hogy a kormány kedd reggel rendeletet jelentet meg arról, hogy mi számít szükséges mozgásnak, illetve arról is, hogy milyen szankciókat vonnak maguk után a szabálysértések.

Hírmagyarázók arra hívták fel a figyelmet, hogy a bejelentett korlátozások nem annyira szigorúak, mint a spanyolországi vagy az olaszországi intézkedések, s elképzelhető, hogy azért két hétre szólnak, mert csak az első lépést jelentik az orvostársadalom által szorgalmazott "teljes karantén" előtt.

Franciaországban egy nap alatt 21-en haltak meg, összesen pedig már 148 áldozata van a járványnak. A fertőzéssel diagnosztizáltak száma 6633.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

Szlovákiában nagyszabású közlekedésbiztonsági fejlesztés indul: a tervek szerint az 213 fix telepítésű radar, 48 közlekedési kamera, valamint 18 szakaszsebesség-mérő rendszer jelenik meg az ország útjain, a bírságok pedig automatikusan érkeznek majd. A városok és községek saját radarokat és kamerákat használhatnak, és ezek alapján bírságolhatnak is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 10:20
×
×
×
×