eur:
392.62
usd:
367.43
bux:
66112.43
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Vezéráldozatot követelt a sztrájk Franciaországban

Nem rajzolódott ki kompromisszum hétfőn Franciaországban a kormány és a nyugdíjreform ellen második hete sztrájkoló szakszervezetek között, és a patthelyzet miatt akár az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a vasúti és a városi közösségi közlekedést lebénító munkabeszüntetés.

A sztrájk 12. napján a szociális partnerekkel két éve egyeztető Jean-Paul Delevoye kormánybiztos - akit a szakszervezetek érdekellentéttel gyanúsítottak meg be nem jelentett jövedelmei miatt - benyújtotta lemondását Emmanuel Macron államfőnek, aki azt "sajnálattal elfogadta" - közölte hétfő délután a francia elnöki hivatal.

A nyugdíjrendszer átalakításán két éve dolgozó Delevoye távozása a legrosszabbkor jött a kormánynak, amely az utolsó pillanatig védeni próbálta a kormánybiztost. Delevoye helyzete - akiről a múlt héten derült ki, hogy a kormánybiztosi tevékenysége mellett egy biztosítási cégnél is igazgatósági tag - tarthatatlanná vált a feszült szociális helyzetben. Az Elysée-palota tájékoztatása szerint a kormánybiztos munkáját "a lehető legrövidebb időn belül" új megbízott veszi át.

Jóllehet a sztrájkolók száma valamelyest csökkent a tiltakozás kezdete óta, a párizsi közlekedésben nem volt érezhető javulás hétfőn, miután a sofőrök és a mozdonyvezetők vesznek részt legnagyobb arányban a munkabeszüntetésben: mintegy kétharmaduk sztrájkol.

A metróvonalak többsége továbbra is zárva tart, a külvárosi vonatok jelentős fennakadásokkal közlekednek, a buszoknak mintegy a fele indult el. A főváros körüli körgyűrűn csaknem 630 kilométeres dugó alakult ki a reggeli órákban, dupla annyi, mint amennyi reggelenként megszokott. A szuperexpresszek (TGV) harmada, a regionális vonatok negyven százaléka közlekedett.

Miután a patthelyzet miatt egyre inkább úgy tűnik, hogy az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a sztrájk a közlekedésben, a tiltakozók és a kormány egymást vádolják az ország lebénításával.

A felmérések azt mutatják, hogy a franciák szerint a kormányt terheli a felelősség a kialakult helyzet miatt, a többségük támogatja a tiltakozást, ugyanakkor 55 százalékuk azt szeretné, ha a sztrájkot felfüggesztenék a szakszervezetek az ünnepek idejére.

"Ha a kormány visszavonja a tervezetet, komolyan tárgyalhatunk arról, hogyan javítható a nyugdíjrendszer, és minden rendben lesz. Egyébként viszont a sztrájkolók döntik el, hogy mit kell tenniük a továbbiakban" - mondta Philippe Martinez, a sztrájkot meghirdető legradikálisabb szakszervezet, a CGT vezetője egy hétfői interjúban.

"Sztrájkolni legitim, de tiszteletben lehet tartani az olyan pillanatokat, mint az év végi ünnepek, amikor mindenki hazatér a családjához" - mondta Elisabeth Borne közlekedési miniszter a France2 közszolgálati televízióban, "felelőtlenséggel" vádolva azokat, akik "elrontják a franciák szabadságát".

Keddre a szakszervezetek újabb országos tiltakozónapot hirdettek, és az elmúlt két hétben harmadik alkalommal utcára hívják a tiltakozókat, miután a kormány kitart a jelenlegi 42 féle nyugdíjrendszer egységesítése mellett.

A legnagyobb ellenállást a tiltakozók részéről az váltja ki, hogy bár a jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem akarja módosítani, de a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak, s a teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz a 64 éves kort jelölte meg. Ugyanakkor 64 éves kortól mindenkit alanyi jogon megilletne egy 1000 eurós minimál nyugdíj. A minimál nyugdíj jelenleg nem éri el a 700 eurót.

A legnagyobb francia szakszervezet a CFDT reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét, ezért csatlakozott a munkabeszüntetéshez, s a keddi tiltakozónapot valamennyi szakszervezet együtt rendezi.

A kormány jelezte: készen áll további tárgyalásokra, de újabb egyeztetés csak a keddi tiltakozónap után, szerdán vagy csütörtökön várható. A válság feloldása azért is nehéznek érkezik, mert a szociális partnerekkel két éve egyeztető Jean-Paul Delevoye kormánybiztos helyzete meggyengült, amióta érdekellentéttel gyanúsították meg a be nem jelentett jövedelmei miatt.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Begyújtotta a rakétákat a forint

Begyújtotta a rakétákat a forint

Szerdán negatív korrekcióba kezdett a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is erősödik a forint, emellett pedig a dollár korrekciója is folytatódik. Ami a gazdasági eseményeket illeti, csütörtökön az MNB ismerteti a devizatartalékok állományának alakulását, az ÁKK pedig kötvényaukciót tart. Az amerikai lakáspiacról újabb adatot közölnek, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából érdekes. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×