Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pixabay

Megállapodtak az alapnyugdíj bevezetéséről Németországban

Hónapokig tartó viták után megállapodtak a német kormánypártok a nyugdíjrendszer átalakításáról, a német sajtó hétfői kommentárjai szerint az úgynevezett alapnyugdíjról szóló megegyezés nem stabilizálja teljesen az Angela Merkel kancellár vezette törékeny koalíciót.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) által szorgalmazott és a másik két kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) által sokáig elutasított reformról kötött kompromisszum nem azt jelenti, hogy sikerült "megmenteni a koalíciót" - emelte ki az ARD országos köztelevízió kommentátora, rámutatva, hogy a CDU-ban továbbra is nyílt vita zajlik arról, hogy az elnöki tisztséget alig egy éve betöltő Annegret Kramp-Karrenbauer alkalmas-e a párt vezetésére, és alkalmas-e kancellárjelöltnek.

Így a CDU, amely korábban a nagykoalíció legstabilabb tagja volt, most a leggyengébb láncszem, az első számú bizonytalansági tényező - húzta alá az ARD.

A köztelevízió és számos lap, köztük a Die Welt azt is kiemelte, hogy a nyugdíjreformról csaknem háromnegyed évig tartó vita után

a pártvezetők hét végi találkozóján kötött megállapodással szemben komoly ellenállás formálódik a CDU-ban, a párt több szervezete teljes egészében elutasítja az elképzelést.

Az alapnyugdíj intézménye arra az SPD-s követelésre épül, hogy a társadalomnak az öregségi nyugdíjminimumnál nagyobb járandósággal kell elismernie mindazok teljesítményét, akik 35 év szolgálati idő után vonulnak nyugdíjba. Ezt biztosítja az új juttatás, amely a mindenkori nyugdíjminimumnál 10 százalékkal nagyobb összegre egészíti ki az érintettek járandóságát.

A CDU és a CSU ugyan elfogadta a szociáldemokrata követelést, amely így be is került a koalíciós szerződésbe, arról viszont a koalíció felbomlásával fenyegető vita alakult ki, hogy miként kell meghatározni a jogosultak körét. Az SPD álláspontja az volt, hogy csak az állami nyugdíjrendszerből járó nyugdíj összegét szabad vizsgálni, a CDU és a CSU viszont úgy látta, hogy a teljes jövedelmi és vagyoni helyzetet fel kell térképezni, hogy csak a valóban rászorulóknak jusson a külön támogatásból.

Végül abban állapodtak meg, hogy a vagyoni helyzetet nem veszik figyelembe és csak a jövedelmet vizsgálják, az országos nyugdíjbiztosító és a tartományi adóhivatalok közötti automatikus adategyeztetés révén, így az érintetteknek nincs külön tennivalójuk. Az új ellátási formát 2021-től vezetik be, várhatóan évi 1,1-1,5 milliárd eurót (360-500 milliárd forint) költenek rá, és 1,2-1,5 millió nyugdíjas helyeztét javítják vele.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×