Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Drónok miatt lezárták a londoni repülőteret, budapesti járatot is töröltek

Húsz nyomozóegység keresi helikopterek segítségével a drónok működtetőjét. A Gatwick London második legnagyobb forgalmú légikikötője, a zárlat eddig tízezer utast érint.

Drónok észlelése miatt nem működik a Gatwick repülőtér, London második legnagyobb forgalmú repülőtere. A csütörtökön esedékes két budapesti járatpár közül az egyiket törölték.

A Londontól délre fekvő hatalmas légikikötőben először csütörtökre virradóra állították le a forgalmat, miután

a repülőtér közvetlen környékén és légterében is több drónt észleltek.

A brit polgári repülésügyi törvények közforgalmú repülőterek egy kilométeres körzetében tiltják drónok reptetését. A forgalom később megindult, de csütörtökön kora reggel ismét drónokat láttak Gatwick közelében, éppen a bevezető légifolyosón, és a repülőterek újból lezárták.

A repülőtér tájékoztatása szerint csütörtök reggelig tízezer utast érintett a zárlat.

A csütörtöki menetrend alapján Gatwick és Budapest között az easyJet brit légitársaság közlekedtetne két járatpárt, de a repülőtér járatinformációja reggel az elsőt töröltnek jelezte.

A repülőtéri hatóságok felhívásban kérték az utasokat, hogy ellenőrizzék, indul-e járatuk, mielőtt elindulnak a repülőtérre. A Gatwick felé már úton lévő járatokat széles földrajzi körben irányították át más repülőterekre: sok gép szállt le a közeli Heathrow-n - a legnagyobb forgalmú londoni repülőtéren -, illetve a Londontól északra fekvő Lutonon, de átirányítottak érkező gépeket a több száz kilométerre fekvő Manchesterbe, Liverpoolba, Cardiffba, sőt Párizsba és Amszterdamba is.

A repülőtér tájékoztatása szerint a drónok működtetőjét a területileg illetékes Sussex megyei rendőrség húsz nyomozóegysége keresi, helikopterek segítségével.

Chris Woodroofe, a repülőtér üzemeltetési vezérigazgatója a BBC-nek elmondta: csütörtök reggel két drónt is láttak Gatwick légterében, de a rendőrség nem akarta lelőni a távirányítású repülő szerkezeteket, az esetleges eltévedt lövedékek okozta kockázatok miatt. Gatwicken tavaly 45,6 millió utas fordult meg.

A lezárás a karácsony előtti legforgalmasabb időszak kezdetén érinti az utazókat.

A foglalásokra alapozott becslések alapján a karácsonyi és újévi időszakban összesen 2,9 milliós utasforgalom várható. A legnagyobb forgalom vasárnap valószínű, amikor 73 ezren indulnak Gatwickről. A repülőtér kapacitásai határán működik, és a csütörtöki kiesés áthúzódó hatásai miatt a következő napokban is fennakadásokra, késésekre, törlésekre lehet számítani.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×