eur:
394.04
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Szlovákiai turnén a Magyar Állami Operaház

Szlovákiai turnén a Magyar Állami Operaház

Erkel Ferenc operájával, a Hunyadi Lászlóval és Lehár Ferenc operettjének, A víg özvegynek a balettfeldolgozásával mutatkozik be februárban a Magyar Állami Operaház három szlovákiai városban – Pozsonyban, Kassán és Érsekújvárban –, ahol korábban még sosem szerepelt a társulat.

A bemutatkozást a Kárpát-Haza Operatúra második turnékörútjának keretében szervezték. A tavaly szeptemberben indult körút már eddig is várakozáson felüli sikert hozott: Erdélyben és a Partiumban a 8 helyszínen tartott 16 előadást több mint 23 ezer ember látta. A projekt célja, hogy valamennyi határon túli területen nagyszabású előadásokat mutassanak be az ott élő magyar közösségnek, megszólítva a többségi nemzet képviselőit is.

„Először szükség nem volt, később pedig lehetőség nem volt arra, hogy a határon túlra került magyarlakta területeket meglátogassuk. Tegyük ezt most meg!” – mondta a Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóén Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház vezérigazgatója.

A turné mindegyik helyszínén két előadást láthatnak az érdeklődők. Az első előadás mindenhol Erkel Ferenc hazafias operája, a Hunyadi László lesz. A második előadás Lehár Ferenc közkedvelt operettjének, A víg özvegynek a balettfeldolgozása.

A turné ötletének megvalósítását az is alátámasztotta, hogy a felújításra szorult budapesti Operaház két évig zárva tart. Ezt az időszakot használja ki a társulat a Kárpát-Haza Operatúrára.

12 kamion, 12 autóbusz, valamint 400 művész és technikai munkatárs – számokban így néz ki a turné, amely során a Magyar Állami Operaház hat előadást tart Szlovákiában.

A művészek először Kassán, az Angels Arénában állnak színpadra, február 8-án. Szpisák Gyula, a kassai Thália Színház menedzsere: „Mi kezdjük a szlovákiai turnét. Egy hetünk van arra, hogy megtöltsük az Angels Arénát, ahová 800-1000 nézőt várunk.”

Pozsonyban Peter Antalík, a Szlovák Nemzeti Színház projektmenedzsere nyújt segítséget a fellépésekhez, aki örül a turnénak, mert így a szlovákiai nézők is láthatják ezeket a darabokat. Antalík elmondta, bízik abban, hogy ennek az együttműködésnek gyümölcsöző folytatása is lesz.

A nézők ajándékcsomagot is kapnak az előadások alkalmával. A kis hátizsák a műsorfüzeten kívül az Operaház történetét bemutató könyvet és két darab CD-t rejt. A Kárpát-Haza Operatúrát a magyar kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×