eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Szíria: ez súlyos támadás Amerika részéről

Szíria a szuverenitása elleni súlyos támadásnak tekinti, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi katonai koalíció bejelentette a hét végén: a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű lázadószövetséggel közösen egy 30 ezer fős új, határvédelmi alakulat létrehozásán dolgozik.

Ezt a damaszkuszi külügyminisztérium közölte hétfőn az állami média szerint. Hozzátették, hogy minden szíriai állampolgárt árulónak tekintenek, aki csatlakozik az alakulathoz.

A minisztérium egy meg nem nevezett tisztségviselője azt mondta az állami tévé tudósításában: a szíriai kormányhadseregnek eltökélt szándéka, hogy véget vessen mindenféle amerikai jelenlétnek az országban. "Az amerikai kormány lépése illeszkedik térségbeli romboló politikájába, nevezetesen, hogy országok feldarabolására törekszik, és meg akarja akadályozni a válságok megoldását" - idézte a tisztviselőt A SANA állami hírügynökség.

A damaszkuszi kormány már korábban megszálló erőnek nyilvánította az Egyesült Államokat, és hazaárulónak kiáltotta ki a Washington támogatását élvező SDF harcosait.

Törökország már vasárnap közölte: bekérették az ankarai külügyminisztériumba az amerikai nagykövetség ügyvivőjét, mert helytelenítik, hogy az Egyesült Államok részt vesz az új "határbiztonsági erő" kiképzésében. Hétfőn Bekir Bozdag török kormányfőhelyettes nyilatkozott az ügyben. Azt mondta: az Egyesült Államok "a tűzzel játszik".

Az SDF - amely az amerikai vezetésű koalíció legfontosabb partnere az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szemben - különböző fegyveres csoportok szövetsége, és meghatározó szerepet játszik benne az észak-szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia. Az SDF Szíria területének mintegy egynegyedét tartja az ellenőrzése alatt. Ankara régóta kifogásolja, hogy az Egyesült Államok fegyverekkel és kiképzéssel támogatja a Törökország által terrorszervezetnek tekintett YPG-t.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció közölte: az előkészítés alatt álló alakulatot Észak-Irakban a török határ közelébe, délkeleten az iraki határ közelébe, illetve az Eufrátesz folyó völgyébe fogják telepíteni, amely nagyjából választóvonalat képez az amerikaiak támogatását élvező SDF és az Irán és Oroszország támogatta szíriai kormányerők között. A létszám felét az SDF nagyjából 15 ezer, már létező tagja teszi majd ki, a másik felét most toborozzák.

Az Egyesült Államoknak jelenleg mintegy kétezer katonája harcol Szíriában az Iszlám Állam ellen, és Washington nem is szándékozik kivonulni mindaddig, amíg a szélsőséges iszlamistákat végleg le nem győzték.

Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×