Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.55
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog

Így értékelte Brüsszel a katalán népszavazást

A spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. Amennyiben a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Juncker hangsúlyozta, hogy a Katalónia elszakadásáról szóló, vasárnap tartott

népszavazás Spanyolország belső ügye,

amelyet Madridnak az ország alkotmányos rendjével összhangban kell kezelnie.

Hozzátette, hogy az uniós bizottság a jogi helyzetnek megfelelően alakítja ki álláspontját. Az ügy tisztán jogi vonatkozásain túl a bizottság úgy véli, hogy az egységre és a stabilitásra kell törekedni, nem pedig a megosztottságra és a széttöredezettségre - hangsúlyozta.

Juncker felszólította az érintett feleket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szembenállás helyett párbeszéd kezdődhessen közöttük. Az erőszak soha nem lehet a politika eszköze - tette hozzá.

A bizottság elnöke reményét fejezte ki, hogy Spanyolország az alkotmány és a benne foglalt alapvető állampolgári jogok teljes tiszteletben tartása mellett Mariano Rajoy miniszterelnök vezetésével kezelni fogja a kialakult összetett és nehéz folyamatot.

Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője sajtótájékoztatóján aláhúzta, az uniós bizottság a jogi keretek betartásáért felelős intézmény. Az Európai Uniót és tagállamait több évtizedes alkotmányosság értékei tartják össze, ugyanakkor bizonyos kezdeményezések megpróbálják gyengíteni a képviselt értékeket és ilyen esetben az Európai Bizottság állást foglalhat azok védelme érdekében.

Vasárnap Katalóniában önrendelkezési népszavazást tartottak, hogy jogot szerezzenek egy Spanyolországtól független állam létrehozására. A spanyol kormány alkotmányellenesnek nyilvánította a szavazást, és a rendőrség több helyen fellépett a betiltott referendum megtartása ellen. A katalán kormány adatai szerint 844 ember sérült meg az összecsapásokban, a legtöbben Barcelonában. A spanyol belügyminisztérium közölte, hogy az összetűzésekben a biztonsági erők 33 tagja is megsérült.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×