Infostart.hu
eur:
385.98
usd:
332.56
bux:
120899.91
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Ingyenes Interrail-bérlet az uniós fiataloknak?

Elérhető közelségbe került az uniós fiatalok számára ingyenes Interrail vasúti bérlet terve, miután az erről szóló javaslatot Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője is támogatásáról biztosította - közölte Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő.

"Régóta dolgozunk a program lehetséges megvalósításán, felvettük a kapcsolatot a vasúti cégekkel és szervezetekkel, de vizsgáljuk az ötlet megvalósíthatóságát egy, az európai intézmények és a turisztikai szektor közötti, speciális együttműködési program keretében is. Ahhoz, hogy létrejöjjön egy ehhez hasonló bérletprogram, elsősorban politikai döntés szükséges, ez pedig Weber frakcióvezető kijelentései után vélhetően könnyebben megszerezhetővé válik" - írta közleményében a szocialista politikus, aki az EP közlekedési bizottságának tagja.

"Egy ilyen projekt nem pusztán az +ingyenvonatozásról+ szól, hanem az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról. A projektet más programokkal is össze lehetne kötni, így például az Európai Önkéntes Szolgálattal vagy az Erasmus+ programmal, de komoly lehetőségeket rejt a turisztikai szektorral való lehetséges együttműködés is" - hangsúlyozta Ujhelyi István.

Weber az Európai Parlament előző heti plenáris ülésén vetette fel, hogy 18 éves korában minden uniós állampolgár kapjon egyet a 22 napos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító bérletekből, hogy így bejárhassák az Európai Unió országait.

A néppárti frakcióvezető nem tudott arról, hogy már fut egy ezzel kapcsolatos, magyar kezdeményezésű projekt, de örült neki, és jelenleg egyeztetések folynak a lehetséges megoldásról, közös munkáról - mondta Ujhelyi, aki arról is beszámolt, hogy a "világ és egymás jobb megismerését" célzó ötletet eredetileg két német fiatalember vetette fel nagyjából egy évvel ezelőtt, ő pedig ezt követően kezdett tárgyalásokba a megvalósítás lehetőségéről.

Az ügyben Michael Kramer, az EP közlekedési és idegenforgalmi bizottságának zöldpárti elnöke és néhány párttársa is "mozgolódik". Egyes szakemberek szerint így elképzelhető, hogy kialakul a javaslat mögött egy konzervatív-szocialista-zöldpárti támogatói háttér az Európai Parlamentben.

Az Interrail Global összesen 30 országban biztosít utazási lehetőséget.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett csütörtök reggel Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Az amerikai esést lekövetve az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont Európában pozitívabb a kép. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×