Infostart.hu
eur:
385.95
usd:
330.79
bux:
118564.04
2026. január 13. kedd Veronika

Először részesítettek kegyes halálban egy kiskorút

A vonatkozó törvény 2014-ben történt módosítása óta első ízben részesítettek kegyes halálban egy kiskorút a saját kérésére Belgiumban - írta szombaton a Het Nieuwsblad holland nyelvű napilap. Belgium az egyetlen ország a világon, ahol korhatár nélkül engedélyezik ítélőképességük birtokában lévő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kiskorúak számára az eutanáziát, s itt is csak 2014 februárja óta, amikor módosították a kegyes halálról szóló törvényt.

Az eutanáziát felügyelő szövetségi bizottság elnöke, Wim Distelmans a Het Nieuwsbladnak megerősítette, hogy ez az eset kivételes marad, és kizárólag reménytelen esetekben jöhet számításba.

"Szerencsére csak nagyon kevés gyermeknél merül fel ennek az eshetősége, de ez nem jelenti azt, hogy meg kellene tagadnunk tőlük a kegyes halált" - mondta a professzor a lapnak.

A kiskorú páciens életkorát nem közölték, csupán annyit, hogy a betegsége végső stádiumban volt.

A belga törvény nem szab meg korhatárt, szemben Hollandiával, ahol csak a 12 évesnél idősebbek kérhetik a kegyes halált. Előírása szerint a kiskorú csak "kilátástalan egészségi állapot és rövid távon várható halál", illetve "csillapíthatatlan, állandó és elviselhetetlen fizikai fájdalom" esetén kérheti az eutanáziát. Kérését egy orvos csoport, illetve független pszichiáter és pszichológus vizsgálja felül, és a szülei beleegyezésére is szükség van.

A törvénymódosítás 2014-ben heves vitát váltott ki a katolikus Belgiumban, de a parlament egyes gyermekgyógyászok és a klérus ellenzése ellenére elfogadta.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
MNB: működik az új etikus életbiztosítási szabályozás, itt vannak az eredményei

MNB: működik az új etikus életbiztosítási szabályozás, itt vannak az eredményei

Tavaly őszre jelentősen csökkent a befektetési egységhez kötött (unit-linked) életbiztosítási termékekhez kapcsolt alacsony teljesítményű eszközalapok száma az MNB Etikus 2.0 intézkedési csomagjának köszönhetően. Ennek nyomán közel 3 százalékponttal nőtt a magas kockázati mutatójú eszközalapok hozama is - közölte a jegybank, felhívva a figyelmet: január 1-jétől a biztosítóknak a termékek egyedi teljes költségmutatóit is be kell mutatniuk az ügyfeleknek, és már a termékfejlesztés során megfelelő ár-érték arányú életbiztosításokat kell kialakítaniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×