Infostart.hu
eur:
384.98
usd:
332.06
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Provokatívnak tartják az észak-koreai rakétakísérletet

Amerikai, dél-koreai és japán védelmi tisztségviselők elítélték az Észak-Korea által két nappal ezelőtt végrehajtott rakétakísérletet.

A Pentagon által, a három ország védelmi tisztségviselőinek videokonferenciáját követően pénteken kiadott közleményben "provokatív cselekménynek" és "a békére és stabilitásra nézve komoly fenyegetésnek" minősítették Phenjan legutóbbi rakétatesztjét.

Csütörtökön az amerikai légierő csendes-óceáni parancsnoksága bejelentette, egy tucatnyi F-16-os vadászgépet vezényelt az Egyesült Államok Dél-Koreába, hogy megerősítse ázsiai szövetségese védelmi rendszerét a sorozatos észak-koreai rakétakísérletek keltette feszültség miatt.

Észak-Korea április óta több alkalommal tesztelt ballisztikus rakétát, ezek a Japán-tengerbe csapódtak be. Phenjan legutóbb szerdán bocsátott fel egy ballisztikus rakétát, amely ezer kilométeres út megtétele után a tengerbe zuhant Japán kizárólagos gazdasági övezetében, az Oga-félszigettől 250 kilométerre nyugatra.

Ez volt az első alkalom, hogy Japán felségvizeiben vagy azok közvetlen közelében csapódott a tengerbe Észak-Koreából indított rakéta.

Két héttel korábban Phenjan három Scud típusú ballisztikus rakétát indított, amelyek 500-600 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe csapódtak, nem messze Észak-Korea keleti partvidékétől. Később a hatóságok azt közölték, hogy a gyakorlatban dél-koreai kikötők és repterek ellen hajtottak végre színlelt megelőző csapást.

Phenjanban az vált ki különösen heves reakciót, hogy Washington és Szöul július elején bejelentette: Dél-Koreába telepítenek egy THAAD típusú rakétaelhárító rendszert az észak-koreai fenyegetés miatt.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×