Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Új elnöke van a lengyel jegybanknak

Adam Glapinski közgazdász professzort, volt építészeti, illetve külgazdasági kapcsolatokért felelős minisztert választotta meg pénteken a szejm a lengyel jegybank elnökének.

A posztra Glapinskit május elején Andrzej Duda államfő jelölte. Mellette az abszolút többséggel rendelkező Jog és Igazságosság, valamint az ellenzéki tömörülések közül a Kukiz´15 és a Lengyel Parasztpárt szavazott, a szintén ellenzéki Nowoczesna (Modern) többségében tartózkodott a szavazástól. A legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform pedig nem támogatta.

Az új elnök 2010-től idén februárig a monetáris tanács tagja volt, utána Andrzej Duda a jegybank felügyelőbizottsága tagjának nevezte ki. A közgazdász professzor 1991-ben, Jan Krzysztof Bielecki kormányában építészeti miniszter, 1992-ben Jan Olszewski kormányában pedig a külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszter volt.

Glapinski Marek Belkát váltja, akinek szombaton jár le hatéves elnöki mandátuma.

Glapinski egyúttal a tíztagú lengyel monetáris tanács élére kerül. A testület nyolc tagja az idei év első hónapjaiban lépett hivatalba. Egy tag mandátuma 2019-ben jár le. A lengyel kommentátorok egyhangúan tapasztalt szakértőnek minősítik Glapinskit. Szerintük a legfontosabb feladata a 2014 júniusától tartó lengyelországi defláció kezelése, valamint a gazdasági növekedés szinten tartása lesz.

Az új monetáris tanács májusban importáltnak nevezte a deflációt, átmenetinek nyilvánította az év eleji gazdasági lendületvesztést, mivel szerinte a gazdaság az év hátralévő részében a javuló foglalkoztatásnak és az új szociális juttatásoknak köszönhetően várhatóan ismét erőre kap.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×