Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Politico: Orbán a legbefolyásosabb európai vezetők között

A Politico című hírportál európai változatának csütörtöki cikkében az unió állam- és kormányfőit, valamint a tagállamok Brüsszelbe, az unió mellé delegált nagyköveteit hasonlítja össze erősségük és befolyásuk szerint.

A cikk grafikonja Orbán Viktor miniszterelnököt a legbefolyásosabb politikai vezetők közé sorolta. Csoportjában első helyen a német, majd sorrendben a brit, olasz, francia, török, holland, magyar, svéd és dán miniszterelnök, illetve államfő kapott helyet.

Az elemzésbe ezúttal Törökország és a csatlakozásra váró országok is bekerültek, mivel az utóbbi időben állandó, vagy visszatérő vendégei az uniós csúcstalálkozóknak. A közölt Európa-térképen Magyarország - továbbra is a legbefolyásosabb országok közé sorolva - a hatodik helyen áll mind a kormányfő, mind a nagykövet erőssége szempontjából. A cikk kiemeli, hogy Magyarország következetes és hosszú távú stratégiával rendelkezik, ugyanakkor úgy vélekedik, hogy az Európai Unió mellett szolgálatot teljesítő Magyar Állandó Képviseletet vezető nagykövet néha a legutolsó, aki vezetője döntéshozataláról értesül.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×