eur:
394.6
usd:
365.12
bux:
65493.78
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Zúgolódnak a Moszadban, mert Netanjahu kívülről nevezne ki vezetőt a szervezet élére

Zúgolódnak az izraeli hírszerzés, a Moszad vezetői, mert Benjámin Netanjahu miniszterelnök a szervezeten kívülről nevezne ki új igazgatót annak élére a légierő volt főparancsnoka személyében - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

Vasárnap délben a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal közleményben cáfolta a Ynet értesülését. A lapértesülést tagadó bejelentés szerint nincs napirenden Idó Nehustánnak, a légierő volt parancsnokának az esetleges kinevezése.

Előzőleg vasárnap reggel a Ynet azt írta, hogy zúgolódnak a Moszadnál, mert Netanjahu eddig az izraeli titkosszolgálat három vezetőjével találkozott a jelenlegi főnök utódjának kijelölése ügyében, de Idó Nehustán tartalékos tábornoknak, a légierő volt vezetőjének a kinevezésén gondolkodik.

"Nehéz megérteni, hogy a kormányfő miért veti el az általa is alkalmasnak vélt, a szervezetben kinevelt, abban évtizedek óta szolgáló jelölteket, akik már felügyeltek akciókat és kívülről-belülről ismerik az intézményt" - nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő magas rangú tisztségviselő a lapnak.

Az újság szerint a Moszad berkeiben a szervezetnek adott "pofonként" értelmeznék, ha kívülről hoznának utódot Tamír Pardó jelenlegi igazgató helyére, akinek a megbízatása januárban jár le.

Nehustán neve egy hónappal ezelőtt merült fel, és a kormányfő egyik bizalmasa szerint "jelentősek az esélyei" a Moszad jelöltjeinek a legyőzésére.

A lap szerint amennyiben külső jelölt nyeri el a hivatalt, akkor visszavonulások és tiltakozások sora várható a közvetlenül a miniszterelnöknek alárendelt, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó intézményben.

Az ötvennyolc éves Idó Nehustán 2008 és 2012-es visszavonulása között állt az izraeli légierő élén. Meglepetésnek számít, hogy szóba jött jelölése a Moszad élére, mert az utóbbi években általában a szervezet vezetői közül került ki az új igazgató. Viszont a múltban már volt példa az ellenkezőjére is, az eddigi tizenegy Moszad főnök közül hatan kerültek ki a szervezeten belülről, míg öten előzőleg a hadseregben szolgáltak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×