eur:
393.16
usd:
368.4
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Ferenc pápa: a történtekre nincsen se vallási, se emberi igazolás

Embertelennek és minden szempontból igazolhatatlannak nevezte Ferenc pápa a Párizsban történt terrorista támadásokat a TV2000 olasz katolikus televíziónak szombaton.

Ferenc pápa úgy fogalmazott, ami Párizsban történt, az "nem emberi, és nincsen rá semmilyen igazolás sem vallási, sem emberi".

Az egyházfő a TV2000-nek, az olasz püspöki kar (Cei) televíziós csatornájának telefonon nyilatkozott a terrorista támadásokról.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a történtek "megrendítették és fájdalommal töltötték el". Azt mondta, imádkozik a francia népért és az áldozatok családjaiért, akikhez közel érzi magát. Hozzátette, hogy a francia fővárosban történtek a világ különböző részein folyamatban levő harmadik világháború részei.

A Ferenc pápa által meghirdetett és az irgalmasságnak szentelt szentév december 8-án kezdődik. A párizsi merényleteket követően több olasz politikus felvetette a szentév esetleges felfüggesztését. Stefano Pedica, az olasz kormányt vezető Demokrata Párt (PD) képviselője szerint a Vatikánnak tudomásul kell vennie, hogy a dzsihadisták háborút indítottak, ezért a szentévet fel kell függeszteni.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő ezzel szemben úgy nyilatkozott a SkyTg24 olasz hírtelevíziónak, hogy a "szentévre éppen most van a legnagyobb szükség". Hozzátette, hogy a szentév éppen a béke üzenetét hirdeti. A szentévben kiemelt lesz a biztonság, de a pánikkeltés nélküli nyugalom is ugyanilyen fontos - mondta Federico Lombardi.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×