Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
324.6
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A lengyel államfő kormányalakítással bízta meg Beata Szydlót

Kormányalakítással bízta meg pénteken Andrzej Duda lengyel elnök Beata Szydlót, az októberi 25-i parlamenti választásokon győztes Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányfőjelöltjét.

Ezt megelőzően - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t - Beata Szydló telefonon beszélt Orbán Viktorral. A PiS Twitter közösségi oldalán megjelent bejegyzés szerint a magyar kormányfő mellett pénteken dél körül David Cameron brit miniszterelnök is telefonos beszélgetést folytatott Szydlóval. A beszélgetések részleteit egyelőre nem ismertették.

A megbízást követő ünnepi beszédekben az elnök és a kijelölt kormányfő egyaránt a PiS önálló kormányzásából adódó felelősséget hangsúlyozta. Szydlo elmondta: kabinetje mindent megtesz azért, hogy a párt választási programját végrehajtsa. "Jelszavunk a munka és az alázat lesz" - tette hozzá.

Beata Szydlo már hétfőn ismertette leendő kabinetjének összetételét. A PiS kormányfőjelöltjének megbízatása nem volt kétséges, mivel a párt abszolút parlamenti többséggel rendelkezik, önnállóan alakít kormányt, melyet várhatóan a jövő hét elején nevez ki Andrzej Duda.

Az új lengyel kormányfő 1963-ban született bányászcsaládban. 1989-ben néprajzból diplomázott a krakkói Jagelló Egyetemen, posztgraduális képzésen kultúra-menedzsmentből és önkormányzati igazgatásból is diplomát szerzett. 2004-ben az Egyesült Államokban képezte tovább magát az amerikai külügyminisztérium által támogatott International Visitors Leadership program ösztöndíjasaként.

1997 és 1998 között kultúrház-igazgatóként dolgozott szülővárosában, a kis-lengyelországi és sziléziai vajdaság határán fekvő Brzeszcében, ahol 1998-ban polgármesternek választották meg. Ezzel párhuzamosan járási képviselő lett, 2002-ben a vajdasági közgyűlésbe is bekerült. Abban az időben együttműködött a kormányzó Szolidaritás Választási Akció (AWS) pártszövetséggel, amely nemcsak a kormányra lépő PiS, hanem a most fő ellenzéki erővé váló jobbközép liberális Polgári Platform (PO) elődjének is számít.

A PiS-be 2005-ben lépett be, abban az évben választották parlamenti képviselővé. Mandátumát három cikluson át megőrizte. 2010-ben a PiS elnökhelyettesévé választották, akkor lett a PiS gazdasági szakértője is. Hozzájárult több gazdasági jellegű törvényjavaslat kidolgozásához.

2015 januárjában a PiS elnökjelöltje, Andrzej Duda választási stábjának vezetésével bízták meg. Duda májusi elnökválasztási győzelme Szydlo számára is sikert hozott: júniusban a PiS elnöksége úgy döntött, hogy parlamenti választási győzelem esetén ő lesz a párt kormányfőjelöltje.

Az 53 éves politikus immár a harmadik nő Lengyelország történelmében, aki - Hanna Suchocka és Ewa Kopacz után - miniszterelnöki tisztséget tölt be. Férje, Edward Szydlo történész és pedagógus. Két felnőtt fia van, a kisebbik orvosnak készül, az idősebb papnövendék.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×