Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Juhász: A Híd párt a horvát választások nagy nyertese

A horvát választások után sem az eddig kormányzó Szociáldemokrata Párt, sem pedig az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nem tud egyedül többségi kormányt alakítani - mutatott rá az InfoRádió Aréna című műsorában Juhász József. Az ELTE egyetemi docense szerint a választások nagy nyertese ebben a helyzetben a Most (magyarul Híd) párt, amely 19 mandátumot szerzett a törvényhozásban.

A nem hivatalos, de véglegesnek tekinthető adatok alapján 56-56 helyet szerzett a horvát parlamentben a két vezető erő. Már megkezdődött a koalícióépítés, és vannak egyértelműen az egyik vagy a másik oldalhoz írható politikusok is - mondta el Juhász József, az ELTE egyetemi docense az InfoRádió Aréna című műsorában.

Emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi adatok szerint a jobbközép ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség és a Szociáldemokrata Párt vezette választási szövetség egyaránt 56-56 mandátumot szerzett a 151 tagú zágrábi törvényhozásban. A harmadik helyen álló Híd Függetlenek Listája 19 képviselői helyre számíthat.

A garantált magyar kisebbségi képviselői helyért folytatott küzdelemben Juhász Sándor, a Magyar Egyesületek Szövetségének jelöltje a szavazatok 50,2 százalékát, míg Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének jelöltje a voksok 49,7 százalékát szerezte meg.

A választások nagy nyertese ebben a helyzetben a Most (magyarul Híd) párt - értékelte az eredményeket az ELTE egyetemi docense.

"Ez egy új párt, amely a saját identitását, választási retorikáját kifejezetten arra építette, hogy ő meg akarja haladni az eddigi kimerült hatalom uralmát Horvátországban, le akarja váltani az országot negyed százada uraló kétpárti rendszert és egyikkel sem akar együttműködni. A HDZ-től való távolságuk egy kicsit nagyobb, mint a szociáldemokratáktól" - mutatott rá a szakértő.

Juhász József azt sem tartja kizártnak, hogy a Most kívülről támogathat egy kisebbségi szociáldemokrata kormányt.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×