Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Nem valószínű, hogy lesz újabb túlélője a brazíliai zagytározó-katasztrófának

Nem valószínű, hogy élve találjanak meg bárkit is aközül a 28 ember közül, akik csütörtökön tűntek el Brazíliában egy zagytározó gátjának átszakadása után - közölte vasárnap a katasztrófa által érintett szövetségi állam kormányzója.

Fernando Pimentel, a délkelet-brazíliai Minais Gerais állam vezetője sajtótájékoztatóján azt is elmondta, továbbra sem tudják a baleset okát. Bár korábbi médiajelentések több mint egy tucatnyi halottról szóltak, a hatóságok eddig csak egy halálesetet erősítettek meg, 28 embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

A helyi tűzoltóság vasárnap azt közölte, hogy három további holttestet találtak, akik közül kettőt még nem azonosítottak, egyet pedig még nem tudtak kiemelni a sárból. Ettől függetlenül a hatóságok azt közölték, hogy az azonosításukig egyelőre még nem lehet a katasztrófa áldozatainak tekinteni az illetőket.

A baleset Minas Gerais szövetségi államban, a Rio de Janeirótól mintegy 300 kilométerre északra lévő Mariana város közelében történt, ahol a Samarco vasércbányászati cég egy nagy zagytározójának a fala szakadt át. A zagytározó a külszíni fejtés melléktermékeként keletkezett üledék és víz megtartására szolgált.

A gátszakadás következtében sárlavina öntötte el a környező falvakat. A lavina egy nagyobb folyóba is utat talált, növelve a károkat és beszennyezve ezzel a környék ivóvízellátását.

Az eltűnteket a rossz időjárási körülmények ellenére vasárnap is keresték helikopterekkel. A mentést akadályozza, hogy az esős idő miatt a tározóból kifolyt üledék továbbra is folyékony állagú, ezért szárazföldön nehezen elérhető a terület. A Samarco mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az üledék nem mérgező és nem jelent veszélyt az egészségre.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×