Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
322.78
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Bukaresti tűzvész - Két áldozat állami kitüntetést kapott

Klaus Iohannis román államfő "Az Érdemért" nemzeti érdemrend lovagi fokozatát adományozta post mortem a pénteki bukaresti tűzvész két áldozatának, Claudiu Petrének és Adrian Ruginának, annak a bátorságnak, önfeláldozásnak és odaadásnak az elismeréseként, amellyel megpróbálták mások életét megmenteni sajátjuk feláldozása árán a Colectiv klubnál történt tragédiánál - közölte hétfőn a román elnöki hivatal.

A román médiában megjelent beszámolók a belvárosi szórakozóhelynél történt, több mint harminc áldozatot követelő tűzvész hőseiként írták le Claudiu Petre fotóst és Adrian Ruginát, a Bucium együttes dobosát.

A szemtanúk szerint mindketten sértetlenül kijutottak az égő klubból, majd visszatértek a sűrű füstbe borult, lángokban álló helyiségbe, hogy segítsenek azoknak, akiknek nem sikerült kimenekülni.

Ruginát barátai látták, amint a kijárat közelében a menekülők által letaposott, földön fekvő embereket próbálja felemelni, és kivonszolni a klubból. Később már nem került elő, annyira megégett, hogy felesége csak a tetoválásai alapján tudta azonosítani a halottak között.

Claudiu Petre kétszer is visszatért a lángok közé, hogy bennragadt barátait kimentse. Végül ő is eszméletét vesztette a mérgező füstben. Az időközben megérkezett tűzoltók hozták ki a klubból, a szomszédban működő szülészet ügyeletes orvosa pedig háromnegyed órán keresztül próbálta újraéleszteni, de már nem sikerült megmenteni az életét.

Péntek este a bukaresti Colectiv klubban a Goodbye to Gravity nevű rockegyüttes koncertje közben az előadáson használt tűzijáték miatt lángra lobbant a termet borító hangszigetelés. Az ott szórakozó több száz ember nem tudott idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton: 26-an a helyszínen, öten pedig a kórházba szállításuk után meghaltak, 136 embert továbbra is égési sérülésekkel és füstmérgezéssel ápolnak a bukaresti kórházakban, közülük csaknem 30-nak az állapota életveszélyes.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×