Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A kormánypárt áll nyerésre a török választásokon, de még nem tudni, lesz-e abszolút többsége

Előzetes eredmények szerint nagy győzelmet arathatott a jelenleg kisebbségben kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a vasárnapi török parlamenti választásokon.

A választási bizottság 42 százalékos feldolgozottság után azt jelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök pártja a szavazatok 53,4 százalékát szerezte meg - közölte az NTV és a CNN Türk hírtelevízió.

A tájékoztatás szerint a balközép ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) 20,7, a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) és a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) pedig 11-11 százalékon áll.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy az AKP-nek sikerül-e egyedül megszereznie a parlamenti abszolút többséget.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×