Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Oroszország kész együttműködni a Szíriai Szabad Hadsereggel

Oroszország kész együttműködni a Szíriai Szabad Hadsereggel (SZSZH), akárcsak minden más, terrorista módszereket elutasító ellenzéki csoporttal Szíriában, és igényt tartana arra is, hogy az amerikaiak által vezetett koalícióval összehangolja tevékenységét a közös hadműveletek terén is - mondta hétfőn Moszkvában Szergej Lavrov.

Az orosz diplomácia vezetője sajtóértekezletén hangsúlyozta: országa a szíriai hadsereg támogatásán túl kész az együttműködésre minden "hazafias" ellenzéki erővel, amely nem alkalmaz terrorista módszereket. Konkrétan is utalt az SZSZH-ra, amelyet - mint jelezte - Moszkva nem csupán a terroristaellenes akciókba akarja bevonni, hanem a későbbi politikai folyamatok előkészítésébe is.

Bírálta azokat az országokat, amelyek "a múltban engedtek annak a csábításnak, hogy elkényeztessék a szélsőségeseket pusztán bizonyos geopolitikai meggondolásokból, elsősorban az egyik vagy a másik országban uralkodó kényelmetlen rendszerek leváltása céljából". "Tették ezt abban a reményben, hogy az első időszakban még támogatják ugyan a szélsőségeseket, később viszont, amikor a rendszerváltás megtörténik, majd leszámolnak velük" - fejtette ki a külügyminiszter. Szerinte ez a fajta magatartás káoszhoz vezetett, szította a szélsőséges erőszakot, a terrorizmust, s ez vezetett az al-Kaida és az Iszlám Állam létrejöttéhez.

Lavrov elmondta: az amerikai és a Perzsa-öböl menti kollégákkal a terrorizmus elleni küzdelem témájában folytatott beszélgetésekből maga is úgy érezte, hogy ez utóbbiak a korábbinál jobban megértik ma már, hogyan kell a terrorizmussal szemben fellépni.

Moszkva kétségtelenül érdekelt abban, hogy az amerikaiak vezette koalíció és az orosz fegyveres erők összehangolják tevékenységüket Szíriában a véletlen incidensek elkerülése érdekében - mondta Lavrov, aki azonban hiányolta a konkrét hadműveletek terén is megvalósítandó "munkamegosztást". Az effajta együttműködésre - mint mondta - az amerikaiak által vezetett koalíció "még nem áll készen".

Márpedig Moszkva azt szeretné, ha a koalícióban dolgozó kollégák megosztanák az oroszokkal információikat arról, hol helyezkednek el a szárazföldön a terroristák, illetve a nem terrorista, "hazafias" erők állásai. Ezeket az információkat ugyanis az orosz fél "figyelembe vehetné" hadműveleteinek végrehajtása során - tette hozzá.

"Minden érdekelt kollégát felszólítunk: kapcsolódjék be annak az információs központnak a munkájába, amelyet Irak, Szíria és Irán kormányával együtt hoztunk létre Bagdadban" - hangoztatta Lavrov.

Kitért az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) mai helyzetére is. Utalt Lamberto Zanniernek, a szervezet főtitkárának hétfői - moszkvai tárgyalásaik előtt elhangzott - kijelentésére, miszerint a jelenlegi geopolitikai helyzet súlyos politikai megosztottságot okozott az EBESZ-en belül.

Lavrov úgy vélekedett, hogy az EBESZ működésének hiányzik a jogi alapja, például szervezeti szabályzata sincs. "Szervezetnek nevezi magát, valójában azonban nem az", emiatt gyenge, lagymatag - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×