Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Moszkva az Iszlám Államra vonatkozó hírszerzési adatok megosztását javasolja

Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció tagjainak meg kellene osztaniuk Moszkvával az Iszlám Állam (IÁ) szíriai állásainak helyzetére vonatkozó hírszerzési információikat - jelentette ki kedden Anatolij Antonov orosz védelmiminiszter-helyettes.

Antonov, aki több ország - köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, valamint a NATO - katonai attaséival tartott találkozója után nyilatkozott az orosz fővárosban, arról is beszélt, hogy Moszkva szívesen fogadná a török védelmi minisztérium delegációját, hogy megtárgyalják az esetleges "félreértések" elkerülését Szíriában.

Törökország a hét elején közölte, hogy az orosz légierő Szíriában bombázó gépei az utóbbi napokban kétszer is megsértették légterét.

A védelmiminiszter-helyettes megerősítette, hogy Moszkva "elvben egyetért" az Egyesült Államok azon felhívásával, miszerint hangolják össze a Szíria légterében végrehajtott katonai repüléseket. Egyúttal közölte, hogy Oroszország külföldi katonatiszteket hívott meg Moszkvába az Iszlám Állam elleni harc koordinálása érdekében.

"Ha az IÁ elleni koalícióban részt vevő kollégáinknak vannak konkrét adataik arról, hol találhatók az IÁ fegyveresei, mi szívesen fogadnánk ezeket az adatokat" - fogalmazott Antonov. Közölte egyúttal, hogy az erről szóló üzenetet három ország katonai attaséjának is átadta, de azt nem nevezte meg, hogy ezek konkrétan mely országok voltak.

Azt is leszögezte, "elég abból, hogy csak a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül kommunikálnak" a Szíriában légicsapásokat végrehajtó országok, és arra sürgette a többi érintett állam képviselőit, hogy utazzanak Moszkvába, "üljünk le együtt, és közösen oldjuk meg azt a feladatot, amely mindannyiunk előtt áll". Antonov hangoztatta, hogy egyik ország sem képes önmagában megbirkózni a terrorizmussal.

Azon vádakkal kapcsolatban, miszerint az orosz erők Szíriában polgári lakosok halálát okozták, azt mondta, "százszor is ellenőrizzük a felderítési adatokat", és "soha semmilyen körülmények között nem hajtunk végre légicsapásokat nem katonai célpontok ellen". Megjegyezte egyúttal, hogy a szíriai terroristák "mecsetekbe fészkelik be magukat".

Oroszország szeptember 30-án indított légi hadjáratot Szíriában, és azt állítja, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet, illetve más terrorcsoportok állásait támadja. A Nyugat, illetve Rijád és Ankara is azzal vádolja Moszkvát, hogy harci gépei jórészt a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen harcoló, általuk támogatott lázadókat veszik célba, és ezzel tovább súlyosbítja a szíriai válságot.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×